BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Görögországba utazik? Sztrájk az idegenforgalomban

Huszonnégy órás sztrájkot hirdetett meg június 30-ára Görögországban az idegenforgalmi dolgozók szakszervezete. A dolgozók már június 16-án is hallatják szavukat, négy órára szüneteltetik a munkát, és az utcára vonulnak.

A POEEYTE szakszervezeti szövetség pénteki közlése szerint a dolgozók a sztrájkkal akarják felhívni a figyelmet az ország gazdaságában kulcsfontosságú szerepet játszó ágazat problémáira, s tiltakoznak a kormány megszigorító intézkedései ellen.

Görögország a világ 20 legnépszerűbb idegenforgalmi célpontjának egyike, évente 13 millióan látogatnak el a szigetországba. Az ágazat adja az ország GDP-jének nagyjából 15 százalékát, minden ötödik ember dolgozik az idegenforgalomban.

Az ágazatot rendkívül súlyosan érintette a gazdasági válság, és megtépázták Görögország hírnevét a megszigorító intézkedések kiváltotta utcai zavargások, tiltakozó megmozdulások is. Emiatt számos utat, szállodai szobát, konferenciákat mondtak le külföldiek országszerte.

A szakszervezet számításai szerint az idén 10 százalékkal csökkenhetnek az idegenforgalmi bevételek a tavalyi igencsak gyenge év után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.