BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Android legyőzte a Blackberryt

2007 óta először vette át az első helyet az Android nyílt forráskódú operációs rendszere az Egyesült Államokban, második helyre szorítva ezzel a korábbi vezető Blackberryt.

A Google Android operációs rendszere vezeti az amerikai okos telefonok szoftver piacát az NPD Group piaci elemző cég második negyedéves mérése szerint. A keresőóriás operációs rendszere 2007 óta először vezet a piaci részesedés tekintetében az Egyesült Államokban.

Ross Rubin, a piackutató ügyvezető igazgatója elmondta: az Android a Research In Motion (RIM) Blackberry szoftverértől hódított el felhasználókat, ezzel párhuzamosan a harmadik helyezett Apple is javított részesedésén az iPhone negyedik generációjának piaci bevezetésével. A Google szoftverével a gyártók közül a HTC nyerte a legnagyobbat, hiszen az öt legnépszerűbb Androidos telefon közül négyet a HTC tudhat magáénak.

A szakértő szerint a helyzet változhat a Blackberry javíthatja helyzetén a hatodik széria bemutatásával, mivel a sorozathoz tartozó készülékek intelligensebb érintőképernyőt és WebKit alapú böngészőt tartalmaznak majd. Ugyanakkor Rubin úgy látja, a RIM termékének pozícióját rontja, hogy az új készülékek között szereplő Blackberry Torch nem kelti olyan, nagyképernyős telefon benyomását, mint a legsikeresebb, Androiddal, futó modellek.

Bár a mobiltelefon vásárlások száma csökkent az előző év azonos időszakához képest, mind a szöveges üzenetekre specializálódott, mind az okos telefonok népszerűség növekszik, így az árak kissé emelkedett a második negyedévben. 2009 második negyedévéhez képest 3 százalékkal drágábban, 90 dolláros átlagáron keltek el a mobiltelefonok az Egyesült Államokban az NPD adatai szerint. Az okos készülékek átlagára ugyanakkor 9 százalékkal, 143 dollárra csökkent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.