Öt területen készül komoly szerepvállalásra az MSZP ősszel
Folyamatos a megújulás az MSZP-ben - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Szerinte ezért felesleges arról beszélni, hogy az önkormányzati választások eredményétől függően lesz-e átalakulás a párton belül.
A legtöbb változás az MSZP-ben zajlott a választások után, és most is folyamatos a pártban a megújulás - jelentette ki a frakcióigazgató. Erre példaként az új minisztrelnök-jelölt állítását, a frakció megváltozott összetételét, az elnökségbeli váltásokat, a tagság életkorát, vagy az új generációk jelenlétét említette Tóbiás József.
A politikus szerint a közélet az önkormányzati választás után sem változik meg. Akármilyen színű is lesz a városok vezetősége, attól még nem épül új járda, több út, nem lesz jobb az egészségügyi ellátás, nem oldódik meg a devizahitelesek gondja, a kulturális élet, a közlekedés
Az Országgyűlés őszi ülésszakát illetően Tóbiás József elmondta, hogy a szocialista frakció öt területen készül komoly szerepet vállalni, főként a devizahitelesek helyzetének javítására, a kis- és középvállalkozások, illetve a gazdaság növekedési feltételeinek megteremtésére tesznek majd javaslatokat.
Az MSZP frakcióigazgatója szerint főleg a szociális területen és a munka világában volna szükség ösztönzésre, hogy minél többen képesek legyenek boldogulni.