Világgazdaság

Még harminc napig megússza a Vértesi Erőmű

A mai döntés alapján a Vértesi Erőmű további harminc napig csődvédelemeben részesül.

Vértesi Erőmű ZRt. „cs.a.” a fizetési haladék meghosszabbításához a szavazatok többségét külön-külön megkapta - áll a társaság közleményében

A társaság pénteken benyújtja a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságnak az egyezségi tárgyalásról felvett jegyzőkönyvet, és egyben kérvényezi a Vértesi Erőmű ZRt. csődvédelmének további 30 meghosszabbítását - áll a közleményben.

Mint ismeretes, a Vértesi Erőmű ZRt. likviditási problémáinak megoldása érdekében a Társaság Közgyűlése 2010-ben úgy döntött, hogy a társaság csődvédelmet kér maga ellen. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2010. augusztus 26-án elrendelte a Vértesi Erőmű ZRt. által előterjesztett kérelem alapján a csődeljárás megindítását.

A végzés közzétételétől a társaságot fizetési haladék illeti meg a kezdő időpontot megelőzően, illetve azt követően esedékessé váló pénzkövetelések vonatkozásában. Ennek célja, hogy biztosítsa a munkavállalók javadalmazását, a hitelezőkkel való esetleges egyezség kidolgozását.

Azóta két hitelezői tárgyalás is történt, a megegyezés tekintetében eddig sikertelenül. A Vértesi Erőmű, pénzügyi helyzetét figyelembe véve, a Hitelezők számára kategóriánként egységes megtérülési ajánlatott tett, amelyet az egyezségi tárgyaláson nem fogadtak el. A hitelezők viszont elfogadták azt a javaslatot, hogy a társaság csődvédelmi eljárását meghosszabbítsák további 30 nappal, így időt adtak a társaságnak az új ajánlat kidolgozására.

BÉT - Napi események PSZÁF 2010 OTP Vértesi Erőmű makroadatok Erste Bank Hungary Vállalati jelentések moratórium hitelezésAdósságválság az EU-ban Raiffeisen csődeljárás forintárfolyam A médiatörvény fogadtatása Magyar EU-elnökség A második Orbán-kormány Adósságválság az EU-ban makromutatók Wizz Air Intel Deviza- és árupiac adó Volkswagen Csoport José Manuel Barroso bankadó Jean-Claude Trichet