BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magas a költségvetési hiány? A kormány még rosszabbra számított

Figyelő információ szerint az első félévben a deficit meghaladhatja az egész évre várt hiány 150 százalékát. A kormány a második félévben befolyó különadóktól, a magánnyugdíj-pénztári pénzektől, valamint a zárolástól várja a hiánycél teljesülését.

Bizonyosnak tekinthető immár, hogy dacára a kormányzati erőfeszítéseknek, 2010-re nem jött össze a 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél. Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára egy múlt heti konferencián 4,1–4,2 százalékról tett említést, néhány szakértő viszont ennél is magasabbra becsüli a tavalyi deficitet. A balhét az önkormányzatok okozták, e szegmens hiánya úsztatta el az államháztartás egészét. Nagyjából hasonló folyamatra lehet számítani 2011-re vonatkozóan is. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy amennyiben az EU statisztikai hivatala, az Eurostat megengedi a magánnyugdíjpénztárakból származó vagyon idei költségvetési elszámolását, akkor akár 3–4 százalékos többlet is kialakulhat – írja a Figyelő.

Túl az önkormányzatokon, az idén 3 százalék alattira belőtt, eredményszemléletű, GDP-arányos államháztartási hiánycélhoz elengedhetetlen a központi költségvetésnél a 613 milliárdos pénzforgalmi deficit tartása. Az idei büdzsé tervezésekor, majd a törvényjavaslat nyilvánosságra hozatalakor a kormány részéről is hangsúlyozták, hogy óvatosan terveztek, s ezt akkor többé-kevésbé az elemzők, a piaci szereplők is elismerték. Utóbb azonban kiderült, hiába a konzervatív tervezés, mégis ott tátong egy 250 milliárdos lyuk a büdzsében, amely a Figyelő értesülései szerint 60 milliárdos kiadási többletből és 190 milliárd forint várhatóan kieső bevételből jött volna össze.

Ezzel muszáj volt valamit kezdeni, így a kormány kénytelen volt ekkora összeget zárolni a költségvetésből. A bevételi oldal két legdurvább tétele a társasági adó (tánya) és az áfa volt. A kabinet a Figyelő által megismert számításai alapján január végén úgy tűnt, előbbiből 84 milliárd, míg utóbbiból 61 milliárd forint bevételkiesés adódhat a költségvetési törvénybe betervezetthez képest.

Az első kéthavi hiány egyébként az elemzőket és a piaci szereplőket egyaránt megdöbbentette. A központi költségvetés és a tb-alapok önkormányzatok nélkül számolt deficitje január–februárban 560 milliárd forint, az éves előirányzat 81 százaléka lett. Ugyanakkor a Figyelő által megismert kormányzati dokumentumok szerint ez még mindig alacsonyabb a minisztérium által előzetesen számított 600 milliárdnál. Ez úgy jött össze, hogy januárban a hiány 40 milliárddal meghaladta a tervezettet, míg februárban 80 milliárddal jobb lett a vártnál. Ami a hiány éves tervezett lefutását illeti, a szezonalitást a negyedéves áfa-visszaigénylések és például az államháztartási hiány után kifizetendő nagyobb kamatok, valamint a második félévtől a különadók beérkezése erősen befolyásolja.

 

Figyelő-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.