BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól hasít a TakarékBank, csak a különadó ne fájna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Értékelés. A TakarékBank Zrt. 601 millió forintos adózott eredményt ért el 2010-ben, ez közel 60 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól – közölte a hitelintézet. A bank mérlegfőösszege 379,2 milliárd forintot ért el a múlt év végén, ez minimális mértékben bár, de szintén elmarad az egy esztendővel azelőttitől.

Mindezek ellenére a hitelintézet tavalyi eredményei nem tekinthetők rossznak, hiszen a nyereség nagymértékű csökkenése egyértelműen a pénzügyi szolgáltatókra kivetett különadó hatásával magyarázható. Utóbbi figyelembevétele nélkül ugyanis a TakarékBank adózás előtti eredménye csaknem elérte a kétmilliárd forintot, ez pedig több mint 14 százalékkal haladja meg a 2009-es esztendő eredményét.

A közlemény megállapítása szerint a még mindig kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában álló TakarékBank tavaly is teljesíteni tudta, sőt felül is múlta az alapvető üzletpolitikai célkitűzéseit. A hitelintézet emellett – hangsúlyozza a közlemény – megerősítette a takarékszövetkezeti integrációt kiszolgáló teljes IT-hálózatot, új termékek bevezetésével és új tagok folyamatos csatlakozásával pedig stabilizálta a takarékok minden eddiginél szorosabb együttműködési formáját, a TakarékPont hálózatot is.

(A valamennyi értékesítési pontján azonos márkanév és logó alatt azonos lakossági termékeket kínáló TakarékPont hálózatban a múlt év végére 23 hitelintézet 343 fiókja szolgálta ki az ügyfeleket.) A TakarékBank hitelállománya 2010-ben 160 milliárd forintot tett ki, 8 százalékkal nőtt egy év alatt. A saját tőke 9,9 százalékkal, 14 milliárd forintra emelkedett.

A hitelintézet eredményeit kommentálva Brezina Szabolcs ügyvezető igazgató elmondta: „Miközben a válság megérintette a TakarékPontot és a takarékokat is, mi az ezáltal romló hatékonyság ellenére sem zártunk be fiókokat, sőt a folyamatos fejlesztésekre és az ügyfélkiszolgálás további tökéletesítésére koncentráltunk. Mindig is a lassabb, de biztonságosabb haladást, a megalapozott, stabil növekedést tartottuk szem előtt.” n B. M.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.