BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Besokalltak a taxisok - Szerdán figyelmezető tüntetés lesz

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ), a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségének (TFTSZ) és Budapest jelentősebb taxi-társaságainak vezetőinek támogatásával, 2011. június 8-án délben korlátozott számú, taxis felvonulással egybekötött, rendőrségi engedéllyel, és biztosítással rendelkező figyelmeztető demonstrációt tart.

A demonstráció célja:
 
1. A szakmai és az érdekképviseletek (OTSZ-TFTSZ-KAMARA), valamint a  Főváros által kijelölt személlyel 72 órán belül kezdődjenek meg - a hosszú évek óta halogatott - érdemi tárgyalások az átfogó budapesti taxis reform megvalósításáról, mely érinti a rögzített hatósági ár bevezetését, a taxi-megállóhelyek számához és Budapest népességéhez illeszthető és alkotmányos létszám korlátozást, a piac védelmét, valamint a hatékony ellenőrzések bevezetését is alkalmazkodva a már jól működő európai nagyvárosok gyakorlatához igazodva.

2. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren kialakult áldatlan állapotokat a BA ZRT. nem volt képes az elmúlt hetekben hatékonyan kezelni. Az eddigi tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a taxisok nyomatékosan kérik, hogy a további egyeztető tárgyalásokon a főpolgármester megbízottja is kapcsolódjon be és képviselje az utasok és a többségben lévő tisztességes taxisok érdekeit.

Az Országos Taxis Szövetség nem pénzt és támogatást vár Tarlós István Főpolgármestertől és a Városháza képviselő testületétől, csupán arra kérik a főváros vezetőit, hogy olyan átfogó taxi-rendeletet alkosson - a szakmai-, és érdekképviseletek bevonásával – amiben tisztességes módon az utasok és a szolgáltatás valamennyi résztvevője érdekében szabályozzák a taxi-szolgáltatás teljes működését és annak ellenőrzését - áll a Világgazdasághoz eljuttatott közleményben.
 
A demonstráció szervezői egyenlőre nem szeretnék megzavarni a Főváros amúgy is terhelt és érzékeny forgalmát, ezért egy olyan időpontot  jelöltek meg - déli 12.00 óra - amikor a legsebezhetetlenebb a belváros közlekedése. A szervezők  100-150 taxi-gépkocsit  várnak szerdán 11:30 és 11:45 között a Hősök terére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.