„Van egy eurózónánk, amelyikbe esze ágában sincs senkinek belépni. Van egy pénzünk, amelyet mindennek a tetejében még eurónak is hívnak. Van egy Európai Uniónk, amely a vezetés hiányától szenved, és van egy szociális modellünk, amely fenntarthatatlan. Pilótajátékot játszanak velünk a politikusok, és ha ezt a kockázatot nem ismerjük fel, és nem kezeljük megfelelőképpen, annak az európai integráció egész politikai kezdeményezése eshet áldozatául.” A heves mondatok nem kevésbé heves hanghordozással hangzottak el a krynicai gazdasági fórumon Declan Ganley szájából. Az ír üzletember-aktivista közben hevesen lebegtetett egy példányt a minden jelenlegi probléma okozójának tartott euróból, majd megoldást is kínált: hagyni, hogy a bankok tönkremenjenek, államosítani azokat, kemény kiigazításokról dönteni. És aztán nézni, ahogy beindul a fellendülés.
A lisszaboni szerződésről tartott, az elutasítók győzelmével végződő 2008-as írországi népszavazáson a „nem” oldal kampánya mögött álló Ganley-ra nehéz volt nem odafigyelni, ám csupán szokatlan hangnemével lógott ki a csendes fürdőváros fórumának öltönyös-nyakkendős eleganciájából. A fórumot minden más, a régiót jobban érintő témát háttérbe szorítva az euróövezet válsága uralta.
Ganley-val ellentétben a résztvevők többsége a kívülállók nyugalmával elemezte a történéseket – legyen szó kelet-közép-európai politikusokról, elemzőkről, de akár nyugat-európai politikusokról is. A három nap kerekasztal-beszélgetésein így egy dolgot tudhattak meg teljes bizonyossággal a résztvevők: az épp aktuális beszélő nem hibáztatható azért, hogy az európai pénzügyi helyzet oda jutott, ahol most van, azaz a mélyben.
A teljesség igénye nélkül érdemes felidézni néhány hozzászólást. Jan Kulczyk lengyel milliárdos nemes egyszerűséggel az átpolitizáltság csökkentését várta el a döntéshozóktól. Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, nincs szükség szorosabb fiskális együttműködésre.
Az euróövezetbe ez évben belépett Észtország pénzügyére ugyanakkor azt magyarázta, nem azzal kellene már foglalkozni, hogy a deficitet kicsit vagy nagyon kellene csökkenteni, hiszen költségvetési egyensúly nélkül úgyis reménytelen minden. A hiányszabályok megsértői elleni automatikus szankciókat ennek ellenére elvetette a politikus, mondván, egy kormány nem közvetlenül irányítja a makrofolyamatokat. A házigazda, Donald Tusk lengyel miniszterelnök azt emelte ki: csak végig kell nézni a régió országain, és látható, mennyivel jobban végezték el az által kiadott „házi feladatokat”, mint a periféria országai. Az egyik ilyen „periféria állam”, Spanyolország uniós ügyekben illetékes külügyi államtikára, Diego López Garrido ehhez képest arról beszélt, ideje lenne már félretenni az eurókötvénnyel szembeni ellenérzéseket. Marek Belka lengyel jegybankelnök pedig némi fejcsóválás kíséretében azt fejtegette: mennyire groteszk, hogy az Európai Unió országait romba dönti egy hitelminősítő, miközben az Egyesült Államok leminősítése semmilyen piaci hatást nem váltott ki az amerikai állampapírok esetében.
Némi iróniával talán annyit érdemes megjegyezni: milyen jó látni, hogy nemcsak az euróövezet országai nem képesek egységes választ adni az euróövezet megoldandó problémáira, hanem az EU-ban gyakorlatilag mindenki képes elbeszélni a másik mellett. Egy héttel később ezt mutatta az uniós pénzügyminiszterek wrocláwi fóruma is, ahol – immár több hónapja – megint csak abban sikerült megegyezni, hogy nagy a baj, és Görögország gyakorlatilag nem tudja elkerülni a csődöt. A megoldáskeresésben azonban csak odáig jutottak, melyik út miért nem járható.
A jelek szerint nehezen tud úrrá lenni a helyzeten Varsó is, amely uniós elnökként igyekszik olyan kérdésekben megoldást találni, mint a gazdasági kormányzás erősítését előirányzó hatos jogszabálycsomag vagy a görög válság megoldása. Jóllehet ez utóbbi probléma az euróövezet sajátja, ám a lengyel kormány – elsősorban annak pénzügyminisztere, Jacek Rostowski – igyekszik a 17-es országcsoport pénzügyi vezetőit tömörítő Eurogroup ülésén is hallatni a hangját. A korábban „önző északiak és felelőtlen déliek” unióját emlegető, angliai születésű politikus is tisztában van azonban a korlátaival, így a krynicai fórumon is inkább vészjósló prognózisaival tűnt ki az egymásra mutogatók tömegéből. Mint egy kerekasztal-beszélgetésen elmondta: a jelenlegi helyzet még nem idézi fel a harmincas évek válságát annak ellenére, hogy nyáron csak az Európai Központi Bank beavatkozása mentette meg az eurót. Az összeomlás azonban elkerülhetetlenné válik szerinte, ha Olaszország vagy Spanyolország is adósságválságba kerül.
Mindezek fényében valóban nem túlzás temetési hangulatról beszélni, ám Krynicában az euróövezet bukását a felszólalók egyelőre elkerülhetőnek látták. Igaz, a helyzet súlyosságával sem értettek egyet. Horst Köhler volt német államfő például arra hívta fel a figyelmet, hogy az euróövezeti még mindig az egykori német márka alatti szintje alatt mozog, így akármennyire aggódnak honfitársai az euró jövőjéért, az egységes pénz még mindig stabil deviza.
A nem euróövezeti EU-országok csatlakozási dátumot érintő diszkrét hallgatását megtörve a kívülállók még mindig vonzónak nevezték a közös pénzt. Ilyen volt a horvát pénzügyminiszter is. Martina Dalic arról beszélt, országának elemi érdeke az euró túlélése, annál is inkább, mivel a bankjaikban őrzött megtakarítások nyolcvan százaléka euróban jegyzett. Kétséges, változtat-e ez bármit is a helyzeten, ám jelzi, a félt összeomlás jóval tovább mutathat az euróövezet határainál.
mindenki képes
elbeszélni
a másik mellett.
mindenki képes
elbeszélni
a másik mellett. -->
