Magyarország ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul. Bár a leendÕ megállapodás részleteit egyelÕre természetesen nem ismerhetjük, az IMF védÕernyÕje nyilvánvalóan érdemi segítség lehet a mostani viharos pénzpiaci idÕkben. Az egyezségre törekvés legalább átmenetileg stabilizálja a forint árfolyamát.
A nemzetközi pénzpiaci hangulat jelenlegi túlfÛtöttségét jól mutatja, hogy az euróövezet déli tagállamai után már a centrumországok is emelkedÕ kockázatokkal szembesülnek, a német gazdaság stabilitása lassan egyedülálló lesz a valutaunióban. Aligha kétséges, hogy a kockázati étvágy radikális csökkenésének idÕszakában minden pótlólagos biztosíték jól jön azoknak az országoknak, amelyek sebezhetÕk. Márpedig Magyarország nyilvánvalóan a pénzpiaci nézÕpontból könnyen megtámadható országok csoportjába tartozik – egyrészt viszonylag magas és jelentÕs arányban megújításra szoruló államadóssága, másrészt önálló, szabadon lebegÕ devizája miatt.
Közgazdasági nézÕpontból ugyanakkor joggal vethetÕ fel, hogy Magyarország mai helyzete jelentÕsen eltér attól, ami az országot 2008 végén jellemezte. Akkor – Lettország és Románia társaságában – az új tagországai közül az egyik legkiszolgáltatottabb tagállamként kellett az IMF mentÕövéért folyamodnunk. Gazdasági növekedésünk már 2008-ban sem érte el az 1 százalékot, és akkoriban a magyar gazdaság súlyos egyensúlyi problémákkal is szembesült. A külkereskedelmi, illetve a folyó fizetési mérleg jelentÕs hiánya mellett a lakosság megtakarítási hajlandósága is mélyponton volt. Ma ezekben a dimenziókban sokkal kedvezÕbb a helyzetünk. Külkereskedelmünkben tavaly korábban soha nem tapasztalt, 5,5 milliárd euróra rúgó többletet regisztráltunk, a 2011-es egyenleg pedig várhatóan még ennél is jobb lesz. JelentÕs pozitív egyenleget várhatunk a folyó fizetési mérlegben is, ráadásul alapvetÕen megváltozott a lakosság megtakarítási viselkedése: a korábbi túlfogyasztást és növekvÕ hitelfelvételt mára óvatosság és emelkedÕ megtakarítási hajlandóság váltotta fel.
A növekedési probléma, amely már a válság elÕtt is fennállt, azonban továbbra is jellemzi a magyar gazdaságot. A külsÕ egyensúlyi helyzet, illetve a megtakarítási pozíció javulásával párhuzamosan ugyanis a fogyasztási és a beruházási aktivitás is mélyponton van. A fÕáramú stabilizációs lépésektÕl gyökeresen eltérÕ kiigazítási intézkedések, mindenekelÕtt az ágazati különadók miatt egyrészt visszafogott a külföldi mÛködÕ tÕke érdeklÕdése, másrészt csekély a pénzügyi szektor hitelezési aktivitása is. Eközben azt sem tapasztalhatjuk, hogy a kiesÕ külföldi befektetési, illetve hitelezési tevékenységet a hazai tulajdonú vállalkozói szektor helyettesíteni tudná. Ennek oka, hogy a költségvetési stabilitás megÕrzése újabb és újabb kiigazító lépéseket, adóemeléseket és kiadáscsökkentéseket kíván – az emiatt nyomott belsÕ piac pedig további óvatosságra, korábban tervezett vásárlásaik és beruházásaik halasztására készteti a vállalkozásokat.
Minden jel arra utal, hogy a magyar gazdaság mára növekedési csapdahelyzetbe került. Az IMF-fel történÕ tárgyalások során vélhetÕen az egyik fÕ vitapontot az jelenti majd, hogy milyen további stabilizációs lépések azok, amelyek kiszakítanak bennünket a fenyegetÕ és a megszorítások ördögi körébÕl. Gazdaságpolitikai értelemben nehezen elképzelhetÕ más, mint elmozdulás a hagyományos stabilizációs megoldások felé. A politikai kommunikációban ez persze még prezentálható lesz növekedési fordulatként is.
