Az államadósság a nyakra erősített malomkőre kezd emlékeztetni, amely arra kényszeríti az államokat, hogy a költségvetés hiányát kiadáscsökkentéssel és adóemeléssel mérsékeljék. Ilyen lépésekkel azonban fékezik a fogyasztói kiadásokat, amire pedig nagy szükség lenne, ha élénkíteni akarják a gazdasági tevékenységet, és lökést szeretnének adni a növekedésnek. Amint pedig a vita a megszorításokról lassan áttevődik a növekedés élénkítését célzó intézkedések szükségességére, az okosabb adóztatás egyre fontosabbá válik a jó egyensúly megteremtéséhez.
Amikor a kormányok az adók emelésének nehéz feladatait mérlegelik, akkor általában a személyi jövedelemadó, a vállalati adók és a hozzáadottérték-típusú adók váltakozó mértékű alkalmazására gondolnak. Vannak azonban a felsoroltakon kívül is adók, amelyek révén jelentős bevételi többletre lehet szert tenni oly módon, hogy a gazdaságot jóval kevesebb negatív hatás érje. Ezek azok a közterhek, amelyeket a kormányok az elektromos áram és a fosszilis energiahordozók felhasználása után máris beszednek.
Az ilyen adóknak kulcsszerepük van az éghajlat változását kiváltó szén-dioxid-kibocsátás mérséklésében. Legújabb kutatások azonban arra is rámutatnak, hogy a kivetésük külön is hasznos lehet, mert az alkalmazásukkal az állami bevételek úgy növelhetők, hogy eközben csak kismértékben fékezik a gazdasági növekedést. Kimutatható, hogy az energia- és karbonadóknak gyengébb negatív hatásuk van a nemzetgazdaságra, a fogyasztásra és a foglalkoztatásra, mint akár a személyi jövedelemadónak, akár hozzáadottérték-típusú adónak. Példaként hivatkozni szoktak arra, hogy a közvetlen adók – például a személyi jövedelemadó – emelése kétszer nagyobb mértékben csökkenti a fogyasztást, mint akár az energiaadó, akár a karbonadó, akkor is, ha nagyjából ugyanakkora államháztartási bevétel származik belőlük.
A gazdasági tevékenység élénkítése céljából kulcsfontosságú, hogy a fogyasztást a lehető legmagasabb szinten sikerüljön tartani. Ez azt is jelenti, hogy legalább ilyen fontos az, ha a fogyasztók számára elkölthető pénzeket szabadítanak fel. Az energia- és karbonadó révén úgy lehet növelni az államháztartási bevételeket, hogy közben a gazdaságban több erő marad, a fellendülés elindításához.
Ez azonban nem az egyetlen ok, amiért az energiaadó és a karbonadó alkalmazását célszerűnek látszik közelebbről is megvizsgálni. Az energiafelhasználás megadóztatására jelenleg alkalmazott rendszer nem fenntartható, és különösen így van ez Európában. Az egyes üzemanyagok felhasználása után beszedett állami bevételek az Európai Unióban jelentős, 50 százaléknál is nagyobb eltéréseket mutatnak, ami erős torzulást okoz az egységes belső piac működésében. Ha az energiafogyasztás területén egyenlő játékszabályokat alkalmaznának, akkor nagyban harmonizálhatnák a működtetett gazdasági ösztönzőket, elkerülhető lenne az üzemanyag-turizmus az olcsóbb árakért a határokon túlra ruccanó járműtulajdonosok körében. Ezenfelül maga az üzleti légkör is javulhatna az európai gazdaságokban.
A fosszilis energiahordozók árának emelkedése miatt egyre növekednek az energiaárak, ami súlyos politikai üggyé válik számos európai országban és másutt, például az Egyesült Államokban, ahol például a fogyasztókat sújtó üzemanyagár-emelkedés az év végi választások előtti kampányidőszak kiemelt témájává vált. Ennek ellenére elmondható, hogy az adóztatás más formáihoz képest az energiahordozókra kirótt terhek többnyire előnyösek a fogyasztók összessége számára. A konvencionális adók negatív hatásának elkerüléséből eredő előnyök átjárják a gazdaság egészét főleg annak folytán, hogy a gyengébb anyagi helyzetben lévők kezén nagyobb összegű elkölthető háztartási bevétel marad.
Az energiaadót és a karbonadót többnyire nemzeti kormányok vetik ki. Európában azonban van további lehetőség ilyen jellegű bevételek beszedésére, ez pedig az a kereskedelmi rendszer, amelynek keretében a káros anyag kibocsátására vonatkozó jogokat adják-veszik (European Union Emission Trading Scheme – ETS). Ha a bruttó hazai termékre, illetve a foglalkoztatásra vonatkozó hatást vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy e mechanizmuson keresztül egyharmaddal kisebb veszteség mellett lehet növelni a bevételeket szemben az ugyanakkora összegben kivetett jövedelemadóval vagy általános forgalmi adóval.
Ez pedig óriási potenciális előnynek számít, főleg ha figyelembe vesszük az európai fiskális deficitek súlyát és a csökkentésükkel járó gazdasági hatást. Előbb azonban meg kell szüntetni azokat az okokat, amelyek a karbonárakat nyomás alatt tartják. Ennyiben létfontosságú lenne, ha az ETS-rendszerből kivennék a masszív módon túlallokált kibocsátási jogokat.
A pénzügyminisztereknek mindenütt nagyobb képzelőerőt kellene tanúsítaniuk, amikor a rendelkezésükre álló fiskális opciók alkalmazását vizsgálják. Az energiaadót és a karbonadót kisebb gazdasági kínok közepette és nagyobb bevétel reményében lehetne kiróni, szemben a konvencionális adókkal. Európának egyszerre van szüksége a fiskális konszolidációra, a karbonkibocsátás csökkentésére és egy növekedési célú gazdasági stratégia kidolgozására. A hármas cél egyidejű elérése végett nagyobb mértékben kellene hagyatkozni az energiaadóra és a hatékony ETS-rendszerre.
Hans Eichel, a Német Szövetségi Köztársaság korábbi pénzügyminisztere, Yannis Palaiokrassas, Görögország volt pénzügyminisztere, majd környezetvédelmi és halászati biztos
Copyright: Project Syndicate, 2012.
www.project-syndicate.org
