Világgazdaság

Ezzel nyomná le az Apple-t a Samsung

A héten a Samsung is piacra dobja legújabb okostelefonját, a debütálástól az iPhone rekordeladása ellenére is jó eredményeket várnak. A két cég eközben pedig a boltok mellett a bíróságon is tovább csatázik.

Dél-Koreában ma, Európában pedig holnap debütál a Samsung a Galaxy Note legújabb verziójával: az első nap a német, majd péntektől az olasz vásárlók kaphatják meg, az Egyesült Királyság területére, Franciaországba illetve Hollandiába valamikor október első napjaiban érkezik meg az eszköz. A dél-koreai társaság összesen 128 ország 260 szolgáltatójához juttatja majd el az új eszközt. Magyarországra nagy valószínűséggel október első vagy második hetében lesz először megvásárolható az okos telefon. A hazai ár egyelőre még nem ismert, illetve azt sem lehet tudni, hogy nálunk mely szolgáltatók fogják felvenni a kínálatukba a mobilt.

A Bloomberg beszámolója szerint az új modell értékesítésétől a világ legnagyobb mobiltelefon-értékesítője, a Samsung az elődnél jobb eredményeket vár, és a várakozások szerint az okos telefonnal megerősíti helyét a szegmensben. A bizakodás annak ellenére jellemzi a céget, hogy az Apple legújabb sikerterméke, az iPhone 5 már közel egy hete kapható, és rekordeladást produkált az első hétvégéjén, miután 5 millió darab talált gazdára. A Galaxy Note 2-től azt várják, hogy a korábbi modellhez képest háromszoros értékesítést regisztrálnak az első három hónapban. A Samsung a legutóbbi negyedévben az okos telefonok piacának 35 százaléka felett rendelkezett, míg az Apple „csupán” 18 százaléknyit hasított ki magának a Strategy Analytics piackutató szerint.


   
A két cég között az eladások mellett a szabadalmak terén is ádáz harc dúl: egy hónapja az amerikai bíróság az Apple javára döntött a két cég között pereskedésben, akkor több mint 1 milliárd dollár megfizetésére kötelezte a Samsungot. Most az Apple további dolláros kártérítésre adta be igényét az amerikai bíróságon, azzal az indokkal, hogy az eredeti összeg nem kompenzálja minden károkozását. az Apple most további pénzbírságot is követel, mégpedig további 707 millió dollárt fizettetne ki dél-koreai riválisával.

Vannak tehát „zavaró” tényezők a cég körül, de ez a bevételeken egyáltalán nem látszik meg: a Samsung Electronics Co. üzleti eredménye elemzői várakozások szerint a harmadik negyedévben 78 százalékkal lesz magasabb az egy évvel korábbinál a Galaxy S3 sikerének köszönhetően, ami új rekord. Dél-koreai értékpapír-piacielemzők becslése szerint a Samsung a július–szeptemberi harmadik negyedévben az előző évinél 24,5 százalékkal magasabb, 51,37 ezer milliárd won árbevétel után 7,5 milliárd won (6,2 milliárd dollár) üzleti eredményt ér el. A Samsung idei második negyedévi 6,7 ezer milliárd won üzleti eredménye volt eddig a legmagasabb a cég történetében.

note Apple galaxy Samsung iPhone