Világgazdaság

Hatott a márciusi hó: csökkent az építőanyag-gyártó bevétele

Az első negyedévben közel 14 millió eurós bevételt ért el a Masterplast Nyrt., ez 6 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság forgalmára negatívan hatott a rendkívüli márciusi időjárás, a cég várakozásai szerint a következő hónapok teljesítménye ellensúlyozhatja az év elején tapasztalat visszaesést.

Az év első három hónapjában 13,997 millió eurós árbevételt ért el a Masterplast Csoport, ami 6 százalékkal marad el az egy évvel korábbi forgalomtól. Nem történt érdemi változás az új lakóépületek és felújítások piacán az első negyedévben, azonban a társaság árbevételét jelentős mértékben befolyásolta a rendkívül hosszan elhúzódó téli időjárás, ami hetekig lehetetlenné tette az építőipari munkák megkezdését márciusban is. A rendkívüli időjárás hatását mutatja, hogy február végén a cégcsoport forgalma még mintegy tíz százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket.

A társaság által gyártott homlokzati hőszigetelő rendszer forgalma 4 százalékkal növekedett az első negyedévben, és ezzel részesedése a teljes bevételből 44 százalékra emelkedett. Jól teljesített a cégcsoport az építőipari kiegészítő termékek területén is, ebben a szegmensben 6 százalékos volt a növekedés. Ugyanakkor csökkent a vállalat forgalma a tetőfóliák és tető-kiegészítők, a bitumenes hullámlemezek, a szárazépítészeti termékek csoportjában és - csekély mértékben – a nagyrészt a felújítási piachoz köthető hő-, hang- és vízszigetelő anyagok esetében is.

A forgalom visszaesésével csökkent a vállalat üzleti nyeresége, amit tovább rontott, hogy közel 200 ezer euróval nőttek a társaság egyéb működési ráfordításai a tavalyi évhez képest. Ennek hátterében elsősorban a Csoport déli régió országainak (Szerbia, Horvátország, Macedónia) kinnlevőségeire képzett céltartalék növekedése áll. A Masterplast üzleti tevékenységének eredménye 2013. első negyedévében -1,18 millió euró volt, ami 658 ezer eurós csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

A társaság pénzügyi eredménye csökkenő kamatkiadásainak és kedvezőbb árfolyam eredményeinek köszönhetően jelentősen javult adózás előtti eredménye eredménye nagyságrendileg a tavalyi év szintjén volt, míg adózás utáni vesztesége 1,199 millió euróról 1,1 millió euróra csökkent.

A Masterplast Csoport alkalmazottainak száma 2013. március végén - elsősorban a bővülő gyártási tevekénységnek köszönhetően - 17 fővel haladta meg az egy évvel korábbi létszámot. A vállalat gyártásfejlesztési beruházásai közül a sepsiszentgyörgyi EPS gyár 2012 őszén, valamint az átadott káli üvegszövet-gyár 2013 márciusában kezdte meg a működését, míg az ukrán EPS és ragasztógyárban várhatóan 2013 második felében indul meg a termelés.

„Figyelembe véve, hogy a vállalat forgalmában az első negyedév részesedése a legkisebb, a következő hónapok jó teljesítménye ellensúlyozhatja az ebben az időszakban tapasztalt kismértékű csökkenést” - mondta el az eredményekkel kapcsolatban Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. vezérigazgatója.. Bizakodásra ad okot az is, hogy a társaság áprilisi értékesítési eredményein már érezhető volt, hogy az építőipari fejlesztések, beruházások nem maradtak el, csupán az időjárási körülmények miatt átütemezték azokat. A múlt évben, illetve az idén elindult üzemeink kapacitásának folyamatos bővülése pedig jó alapot teremt ahhoz, hogy teljesítsük a 2013-as terveinket - tette hozzá a cég vezérigazgatója.

A Masterplast Csoport jelentős, összesen mintegy 1,1 millió eurós rendkívüli bevételre tesz szert 2013. második negyedévében a nagyváradi raktárát érintő 2012. szeptember 11-i tűzeset kapcsán. A társaságnak az Allianz Biztosító 1,06 millió eurónyi kártérítést fizet, a fennmaradó rész pedig a leégett raktárépület még hasznosítható épületelemeinek értékesítéséből származik majd.

építőanyag csökkenés bevétel nyereség hóA második Orbán-kormány építőanyag-gyártó