- Kormányhatározat jelent meg arról, hogy csatlakoznánk az Európai Űrügynökséghez. Vannak akik egyenesen úgy értelmezték a hírt, hogy lehet újabb magyar űrhajós. Önnek is ez jutott eszébe?
- Ez is eszembe jutott, mert a majdani csatlakozással okvetlenül közelebb kerülnénk ehhez és ahhoz is, hogy a hazai űripari cégek nemzetközi szintű, komoly feladatokhoz jussanak. Gazdasági haszna is lenne tehát a csatlakozásnak. Az emberes űrutazás persze nagyon drága, de pusztán ettől a ténytől még nem lehetetlen, hogy újabb magyar menjen az űrbe. Lesz még magyar űrhajós – hiszek ebben. A hazai űrtevékenység több mint fél évszázados múltra tekint vissza, amiben sok a dicsőség. Annak idején a Pille sugárdózis-mérővel, ami magyar találmány, még én végeztem el az első kísérleteket a kozmoszban és azóta is minden űrállomáson ezzel mérik az űrhajósokat érő sugárzást.
- A jövő is ennyire biztató?
- Az elmúlt csaknem négy évtized alatt, közel száz különböző magyar fejlesztésű műszer és eszköz jutott ki a világűrbe. Számos magyar kísérlet folyik a Nemzetközi Űrállomáson és az elmúlt években több tucat hazai cég sikerrel kapcsolódott be a globális űripari tevékenységbe. A Magyar Űrkutatási Iroda pedig olyan elismert nemzetközi szinten, hogy például 2006-ban az Egyesült Államokkal kormányszintű együttműködést is kötött, amivel csak hat ország büszkélkedhet a világban. Másrészt a XXI. században az űrtevékenység nem valamiféle misztikum, napi realitás, ami nélkül nem lehet létezni. A mobiltelefonok, a GPS, a meterológiai előrejelzés, a katasztrófavédelem, az útépítők, a környezet és természetvédelem számos fejlesztését használja nap mint nap.
- Kik az űrnagyhatalmak manapság?
- Az amerikaiakon és az oroszokon kívül Kína, India, Japán, Kanada. Európában pedig a franciák, a németek és az olaszok járnak legelőrébb.
- Mostanában a Mars az első számú célpont, ezzel kapcsolatosan folyik a legtöbb kutatás. Miért?
- A Mars jelenleg a leginkább megközelíthető bolygó. Ráadásul a Mars és a Föld a keletkezésükkor nagyon hasonlítottak egymásra, ezért a Földünkről is sokat megtudhatnánk a Mars kutatásával. Nyerhetnénk az új technológiákkal is, amelyeket azért kell fejleszteni, hogy egy Mars körüli utazás alkalmával emberek két évet tölthessenek az űrhajó fedélzetén. Egy Mars utazás ugyanis eddig tart.
- Sokat változott az űripar, mióta Ön az űrben járt?
- 1968 előtt a legnagyobb magasság, ameddig ember eljutott, az mintegy 300 kilométer volt. Negyven éve, amikor az Apollo-8 eljutott a Holdig, ez 360 ezer kilométerre nőtt. Körülbelül ezzel tudnám érzékeltetni, hogy mekkora a fejlődés. Ez érthetően egy rendkívül innovatív terület, hiszen az űripar mindig is a tudomány és a technológia csúcsán állt.
- Önnek ez gyermekkori álma volt, vagy katonaként kijelölték erre a feladatra?
- Nem volt parancs, jelentkezni lehetett. Kecskeméten kétszer két héten át vizsgáltak, treníroztak bennünket. A 96 jelentkezőből az első körben 35-ünket találták alkalmasnak, majd 7 főre szűkült a létszám. Csillagvárosba már csak négyen mehettünk, végül Magyari Béla és én vehettünk részt a kiképzésen, amely két kemény évig tartott.
- Végül miért Ön utazhatott?
- Máig sem tudom, ez hogy dőlt el, de már másfél évvel a start előtt tudtuk, hogy ki marad lent is ki megy fel.
- 31 éves volt akkor és elérte, ami minden repülős álma. Nem érezte úgy, hogy ezzel el is készült az életműve?
- Nem, de azért elgondolkodtató volt ez a körülmény. Másrészt viszont nagyon hittem benne, hogy felmehetek még egyszer. Ha már ennyi pénzt beleölt az ország a felkészítésembe, ésszerű lett volna, de sajnos nem sikerült. Már nincs is reális esélye, a fiataloké a jövő. Persze eltávolodni nem szerettem volna ettől a területtől. Igaz, nehezen is menne, bárhol járok, máig úgy néznek rám, mint űrhajósra. Alapító tagja vagyok a Nemzetközi Űrhajós Szövetségnek, nagyon jó kis csapat és létrehoztam egy alapítványt is a „Világűr a Föld jövőjéért” – ezzel foglalkozom sokat, főleg mióta nyugdíjas vagyok. Magyar fiataloknak, illetve egyetemet végzett fiatal kutatóknak szeretnénk támogatást nyújtani, az oktatást, de a kutatás-fejlesztést és a nemzetközi kapcsolattartást is segítjük. Csak repült űrhajósok lehetnek a tagjai.
- Ön 33 évvel ezelőtt, a 94. űrhajós volt a világűrben. Azóta mennyien voltak?
- 540 körül lehet. Hét milliárdból ez szép teljesítmény. Sok barátom van közöttük, idősebbek és fiatalok is. Az űrhajósoknak úgy hetven százalékát személyesen ismerem. A legidősebb űrhajós, aki repült 77 éves volt, aki pedig legtöbbször volt az űrben, hatszor utazott és összesen több mint két évet volt a kozmoszban.
- Egy űrhajós sem fél, mielőtt elindul?
- Nem tudom, én nem féltem. Vadászpilótaként és műszaki szemléletű emberként másként gondolok a repülésre. Nagyon megbízom abban az eszközben, amivel repülök és azokban az emberekben is, akik ezeket a rendszereket kifejlesztették. Mondjuk az indulásnál azért volt egy kis gigszer, de azt csak utólag tudtuk meg, hogy néhány pillanatra megszakadt a földi kapcsolat. A másik, hogy akkori gyakorlatnak megfelelően, az állomáson űrhajót cseréltünk, és a korábban felvitt Szoljuz-35 fedélzetén tértünk vissza a földre, melynek hajtóművét csak második nekifutásra sikerült bekapcsolni. Aztán a visszatérés is kritikus volt, 50 G-vel érkeztünk meg, mert a földetérési sebesség csökkentésére szolgáló kis hajtóművek nem működtek. Szerencsére nem lett nagyobb bajunk.
- Mondjuk laikusként azért a legboldogabb pillanat, mindenképpen az lehet, amikor ki lehet szállni az űrhajóból újra a földre.
- Felszabadító, ez biztos. Amikor hallottuk, hogy dörömbölnek az űrhajó ajtaján, az nagy boldogság volt. Azért nem veszélytelen egy ilyen küldetés: négy szovjet kozmonauta és 14 amerikai asztronauta vesztette eddig életét.
- A súlytalanság olyan volt, ahogy elképzelte?
- A kiképzés során az űrhajóban mindent előre lejátszottunk, a kilövéstől az űrrepülésen át a landolásig, de erre nem lehet felkészülni itt a földi körülmények között. Nekem nem volt problémám, de ez genetikai szerencse is lehet és nyolc nap volt, ami rövid idő. Egy hosszabb tartózkodás, sokkal nehezebb.
- Mondják, hogy a szervezetet nagyon megviseli az űrutazás.
- Nagyon. Az izmokat, a csontokat. Ennek köszönhetően például az orvostudomány is sokat fejlődött. Csak hogy a hétköznapok szintjén beszéljünk róla rengeteg étrend kiegészítőt ennek köszönhetően fejlesztettek ki.
- Mesét is mondott a tévémacival a világűrből, szóval egy bábfigura mindenképpen volt a táskájában, de olyat is olvastam, hogy viccből egy uborkát is magukkal vittek.
- Én is olvastam, de nem volt nálunk uborka.
- Egy űrhajón lehet egyeltalán ilyesmivel viccelődni?
- Amennyire én tapasztalom az űrhajósoknak egész jó a humorérzéke. Gitárt is vittek már az űrbe és nálam is volt olyasmi, ami nem szerepelt a hivatalos „leltárban”. Indulás előtt pár perccel például odajött hozzám a repülőorvosom, Ványa bácsi és azt mondta: most észre se vedd, ami történik és valamit a szkafander zsebébe tett. Kérdeztem mi az, mire azt felelte két zacskó aszaltszilva, jól fog esni. A start után valóban jól jött, Kubaszovot is megkínáltam, örült neki és a magyaros konyhát is nagyon szerette.
- Gondolom azért nem töltöttkáposztát vittek.
- De bizony azt is. Volt még libamájpástétom, rakott káposzta, füstölt marhanyelv és sertéspörkölt is. Ráadásul mivel a súlytalanságból fakadó szédülés velejárója az étvágytalanság, és az ízérzékelés sem olyan, mint a földön, erőteljesebb fűszerezéssel kellett elkészíteni. Ha jól emlékszem két évig tartott amire ezeket a konzerveket kifejlesztették nekünk. Utána egyébként néhányat még a boltokban is árultak, jó reklám volt a világűr. Persze én sem jártam rosszul, igazi orosz ételspecialitásokat ehettem.
- Milyen onnan fentről a világmindenség?
- Leírhatatlanul gyönyörű. Az embernek azonnal olyan mélyebb filozófiai összefüggések járnak az agyában, hogy mennyire kiszolgáltatott ez a bolygó, hogy vigyáznunk kell rá és hogy milyen pici porszemek is vagyunk. Elmondhatatlan élmény, olyan emlék ami 33 év után is kísért. A mai napig előfordul, hogy ezzel álmodom. Azt is gyakran, hogy vadászrepülővel repülök.
- Mikor repült utoljára?
- Két hete egy sportrepülővel, de vadászrepülővel is szeretnék még.
- Az űrkutatással kapcsolatosan van még olyan álma, amit valóra szeretne váltani?
- Ha valóban lenne még egy magyar űrhajós és a felkészítésében részt vehetnék, az csodálatos lenne. A másik, hogy a Marsról való visszatérés után szívesen pezsgőt bontanék a mars-utazók tiszteletére.
Névjegy:
1949 augusztus 2-án született Gyulaházán.
1969 és 72 között végzett a Kilián György Repülőműszaki Főiskolán Szolnokon.
1970-től 1972-ig a Szovjet Repülőműszaki Főiskola növendéke volt.
1972-től 1978-ig a pápai repülőtéren szolgált.
1976-tól első osztályú vadászrepülő lett.
1978-ban jelentkezett űrhajósnak.
1980-ban a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén elindult a világűrbe.
1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett oklevelet
1986-tól a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának kutatócsoportjában vezetőségi tag volt és tanács tagja.
1996 és 1997 között légügyi attasé volt Washingtonban.
1998-ban ment nyugdíjba
Nős, három gyermeke van
Hobbi: repülés, foci, tenisz
