BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két kerékkel a válság ellen

Nem elégedett meg a Jász-Nagykun-Szolnok mellett másik három megyét is lefedő nagykereskedelmi részesedésével a szolnoki Csepel Kerékpár Kft., tavaly új, szervizzel egybeépített üzletet nyitott.

A még mindig töretlen népszerűségnek örvendő Csepel kerékpárokat forgalmazó szolnoki Csepel Kerékpár Kft. egyszemélyes vállalkozásként indult még 1993-ban. Az országúti kerékpárversenyzőként korábban öt magyar bajnoki címig jutó Molnár Péter által alapított vállalkozás ugyan még betéti társaság formában, de már akkor is kizárólag csak a Schwinn Csepel kerékpárok nagykereskedelmi forgalmazásával foglalkozott. Amint azt az ügyvezetőként a mai napig a cég élén álló Molnár Pétertől megtudtuk, az elmúlt húsz év során végig megmaradt a jó kapcsolat a gyártó és közöttük. Sőt az évek során a vállalkozás kinőtte magát, így az akkor még Csepelen található raktárbázist is bővítették, majd 2005-ben végleg átköltözött Szolnokra.

– Folyamatosan fejlődtünk, szerencsére egyre nagyobb forgalommal számolhattunk – beszélt az intenzív időszakról Molnár Péter. – Bővítettük az alkalmazottak számát, az új szolnoki raktárbázis pedig az elkerülhetetlen infrastrukturális átalakítások után a nagykereskedelmi forgalom lebonyolítására is alkalmassá vált. Néhány éve felismertük azonban, hogy érdemes lenne sokkal intenzívebben kiszolgálni Szolnokon a lakosság felől érkező igényeket is, így egy komoly, tízmillió forintos nagyságrendű pályázati pénzt is igénybe vevő telephely-beruházásba kezdtünk, itt nyitottuk meg később a szervizzel egybeépített üzlethelyiséget – sorolta a cég életének fontos mérföldköveit a vállalkozás vezetője, aki az elmúlt néhány év nehezebb körülményeire, a vásárlók elmaradozására sem tragédiaként tekint.

– Bízom abban, hogy a gazdasági válság lassan véget ér, és növekszik a fizetőképes kereslet – vetítette előre reményeit a jövőt illetően az ötszörös magyar bajnoki címmel büszkélkedhető cégtulajdonos. – A válságot inkább lehetőségként fogtuk fel, és igyekeztünk bővíteni szolgáltatásaink palettáját. A négy megyére kiterjedő nagykereskedői feladatok ellátása mellett továbbra is igyekszünk kielégíteni a kiskereskedelmi igényeket is, pont ezért nyitottunk tavaly áprilisban egy üzletet a megyeszékhelyen, ahol különböző szervizszolgáltatások mellett – egyedüliként a megyében – a Schwinn Csepel magyar kerékpárok márkaképviseletét is ellátjuk. Ebben a tekintetben az a tervem, hogy idén mintegy ötszáz kerékpárt el tudjunk adni – tette hozzá molnár Péter, aki a 2008 óta tartó csökkenés, illetve stagnálás végét várja a nagykereskedelmi tevékenységük tekintetében is. – Ami pedig a távoli jövőt illeti, el kell ismernem, hogy bizakodó vagyok. A kerékpáros kultúra, a mindennapi kerékpározás ugyan itt, vidéken még nem forrta ki magát, egyre többen választják ezt a közlekedési formát Szolnokon és amegye többi részén is. Tartom magam az elmúlt esztendőkben kialakult pozitív szemlélethez, és továbbra is fenntartom: ha a magyar emberek magyar biciklit akarnak venni, akkor meg kell nekik adni a lehetőséget.

NÉVJEGY

Név: Molnár Péter

Sportkarrierje: ötszörös magyar bajnok kerékpáros

Cége: Csepel Kerékpár Kft.

Pozíció: tulajdonos-ügyvezető

Született: Szentpétervár, 1970. 07. 15.

Család: nős, három gyermek édesapja

Hobbi: kerékpározás, futás

Sportkarrierje: ötszörös magyar bajnok kerékpáros

Cége: Csepel Kerékpár Kft.

Pozíció: tulajdonos-ügyvezető

Született: Szentpétervár, 1970. 07. 15.

Család: nős, három gyermek édesapja

Hobbi: kerékpározás, futás-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.