Világgazdaság

Rekordon az egyenlegek

Túl alacsony a kamat ahhoz, hogy lekösse a lakosság a pénzét, és másik bankba sem éri meg átvinni az akciós kamatért. Emellett a rezsicsökkentés is okozhatta, hogy megnőtt a látra szóló betétállomány

Rekord magasan áll a hazai folyószámlákon a lekötetlen pénz. A teljes lakossági bankbetétállomány persze a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint rohamléptekben csökkent tavaly, november végére már csak az ötéves negatív rekordnak számító 6886,5 milliárd forintot tartottunk a bankszámlákon. Ennek viszont egyre kisebb részét kötötték le a háztartások, így a hónap végén a bankbetétek már csaknem az egyharmada látra szóló volt.

Abban, hogy az év utolsó hónapjaira 2200 milliárd forint fölé emelkedett a le nem kötött bankbetétek volumene, fontos szerepe lehet annak, hogy a bankok egyre kisebb kamatot fizetnek. „Annyira kevés már a plusz kamat, hogy nem éri meg a pénzt lekötni” – mondja Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője. „A bankoknak sincs már olyan égető szükségük arra, hogy lakossági betéteket gyűjtsenek, mint korábban” – teszi hozzá Gabler Gergely, az Erste Bank makroelemzője.

Az MNB adatai szerint novemberben az átlagos lekötött forintbetét-kamat mindössze 2,67 százalékos volt. Ez már olyan alacsony szint, hogy Suppan szerint az sem kizárt, a korábbi „kamatvadászok” pénze bennragadt az egyes bankokban. A többnyire áthárított tranzakciós illeték és a betétkamatokra kivetett növekvő terhek, például az augusztusban bevezetett 6 százalékos eho sokak kedvét elvehette attól is, hogy magasabb betéti ajánlatra vadászva utaztassák a pénzüket a bankok között, hiszen ezek a sarcok a nagyobb kamat által elérhető nyereséget a legtöbbször teljes egészében elvitték. Egy másik szakember szerint a rezsicsökkentés is eredményezhette, hogy nőttek az egyenlegek. Ezek az intézkedések ugyanis sok háztartásnál növelték a megtakarításokat, de olyan kis összegekkel, amit nem érte meg lekötni.

Az elmúlt néhány évben a háztartási folyószámlapénz- és a látra szóló betétállománya általában 1800-1900 milliárd forint között volt, kérdéses tehát, mit tesz majd a lakosság a most megjelent mintegy 300 milliárd forintnyi extra likviditással. Nem zárható ki, hogy a felhalmozott pénz egy részét karácsony közeledtével fogyasztásra fordították a háztartások, Suppan szerint viszont a fogyasztás tartós növekedése nem a megnőtt folyószámla-egyenlegek miatt következik majd be, hanem azért, mert növekedtek a reálbérek. A megtakarítások volumene a TakarékBank szakértője szerint a korábbi szinten maradhat.

Gabler szerint elképzelhető, hogy ott maradnak ezek a pénzek a számlákon, de az sem kizárt, hogy a megtakarítók átcsatornázzák őket előbb-utóbb alapokba vagy az állampapírpiacra. Ez már az egész tavalyi év során jellemző volt: az év első tizenegy hónapjában 843 milliárd forintnyi betétet vett ki a lakosság, ám január és október között 646 milliárdnyi friss megtakarítást vittek az állampapír-, és 769 milliárdnyit a befektetésialap-piacra.

Jól fogyott a Kamatozó Kincstárjegy

Karácsonykor és az újév első hetében is népszerű volt a lakossági állampapír – derül ki az Államadósság Kezelő Központ adataiból. December 23. és január 6. között 32,3 milliárd forintért jegyeztek az egyéves lejáratú Kamatozó Kincstárjegyet, amelyre 3,75 százalékos kamatot kínált az állam.

A Féléves Kincstárjegy szokás szerint kevésbé volt kelendő, de abból is eladott az állam 1,1 milliárd forintnyi az ünnepek idején. Ennek az értékpapírnak az évesített kamata 3,5 százalékos. Az államadósság-kezelő november eleje óta nem csökkentette ennek a két állampapírnak a kamatát.

A Féléves Kincstárjegy szokás szerint kevésbé volt kelendő, de abból is eladott az állam 1,1 milliárd forintnyi az ünnepek idején. Ennek az értékpapírnak az évesített kamata 3,5 százalékos. Az államadósság-kezelő november eleje óta nem csökkentette ennek a két állampapírnak a kamatát.-->

Allianz Biztosító