Világgazdaság

Rekordszámú részt vevő a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akcióban

Rekordszámban vesznek részt idén a negyedik TeSzedd! országos szemétgyűjtési akcióban, az első két napon 110 ezer önkéntes regisztrált, közülük szombaton mintegy 70 ezren gyűjtik majd az országban a szemetet - ismertette az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője a rendezvény fővárosi megnyitóján szombaton.

Vámosi Oszkár kiemelte, hogy az idei akcióban rekordot döntött mind a jelentkezők, mind a létrehozott találkozási pontok száma: a három nap alatt országszerte mintegy 1500 településen, több mint 1800 találkozási ponton dolgoznak az önkéntes szemétgyűjtők. Hozzátette: még vasárnapra is több tízezer közreműködőre számítanak, Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalmában előzetesen mintegy 120 ezer ember jelezte részvételét, és összesen 180-200 ezer részt vevőre számítanak. A rendezvény lebonyolításához 170 ezernél is több zsákot, és kesztyűt kellett kiosztaniuk a szervezésben az OHÜ-t segítő közreműködő hatóságoknak, háttérintézménynek.

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: a természeti erőforrások megőrzése kiemelt fontosságú. Szavai szerint ha kizsigereljük a természeti erőforrásokat, a vizet, a talajt, a levegőt, a mezőgazdaság adta lehetőségeket, akkor a nemzetgazdaság nem tud működni. Az akció 200-300 ezer önkéntest mozgat meg, akik a "nemzet élcsapatát jelentik", tudatosságukon túl idejüket szánják önként a szemét összegyűjtésére.

Magyarországon erősödik a környezettudatosság: 2007-2013 között végzett közvélemény kutatási adatok szerint a magyar lakosság 97 százaléka a környezetvédelmet kiemelt fontosságúnak tartja - ismertette. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány célja a környezettudatosságra nevelésen túl olyan gazdasági ösztönzők kialakítása rendeleteken keresztül, amelyek miatt nem éri meg a cégeknek felesleges göngyöleget vagy csomagolóanyagot használni. Ha mégis kikerült a környezetbe, akkor pedig megérje az embereknek összegyűjteni azt. Közlése szerint előkészítés alatt áll egy, a használt elektronikai és elektromos eszközök visszavételét ösztönző rendelet.

Ksenija Skrilec, a Szlovén Köztársaság magyarországi nagykövete, aki díszvendégként vett részt az eseményen, kiemelte: Szlovéniában is tartottak hasonló akciót, Takarítsuk ki Szlovéniát egy nap alatt címmel, és a programban az országban 200 ezer önkéntes 20 tonna szemetet gyűjtött össze.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapest fenntartható módon fejlődik a kormányzat rendszerszintű gondolkodásának köszönhetően. Példaként említette, hogy az elindult csatornázási programokban másfél éven belül a budapesti háztartások 95 százaléka már be lesz kötve a szennyvíztisztító telepekre, és a kötöttpályás közlekedési eszközöket is környezetbarát módon fejlesztik.

Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere kiemelte: a 18. kerület rendelkezik a legnagyobb összefüggő erdőterülettel, a mintegy 500 hektáros terület a "pesti oldal zöld tüdeje". Reményeik szerint a következő években a kerületi erdőkben számos új, a városi emberek számára kikapcsolódási lehetőséget biztosító tornapálya, kirándulóhely létesül.

Az akció fővárosi megnyitóját a 18. kerületi Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskolában tartották, amelynek összesen több mint 300 diákja, tanára gyűjtötte a szülőkkel közösen a szemetet.

OHÜ Illés Zoltán a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára szemétgyűjtési akció Ughy Attila Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere Lázár János TeSzedd! a Vidékfejlesztési Minisztérium környezettudatosság VM környezetügyért felelős államtitkára Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Vámosi Oszkár