VM

Komoly kihívás előtt a cégek

Az adatmennyiség növekedése új tárolási megoldásokat kíván, miután a költségeket is kordában kell tartani a vállalatoknál.
2017.05.08. 17:39 Olvasási idő: 0 perc

Kishantos: megsértette a jó hírnevét a Vidékfejlesztési Minisztérium?

A Fővárosi Törvényszék május 19-én hozott első fokú, nem jogerős ítélete szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) megsértette a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. jó hírnevét; a bíróság a VM-et eltiltotta a további jogsértéstől, és kötelezte arra, hogy 15 napon belül tegye közzé az ítélet rendelkező részét. A bíróság ugyanakkor több, kisebb súlyú közlés esetében elutasította a nonprofit Kft. keresetét.
2014.05.20. 08:54 Olvasási idő: 0 perc

Rekordszámú részt vevő a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akcióban

Rekordszámban vesznek részt idén a negyedik TeSzedd! országos szemétgyűjtési akcióban, az első két napon 110 ezer önkéntes regisztrált, közülük szombaton mintegy 70 ezren gyűjtik majd az országban a szemetet - ismertette az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője a rendezvény fővárosi megnyitóján szombaton.
2014.05.10. 12:08 Olvasási idő: 0 perc

A VM szerint nem kell félni az ukrán helyzet miatt

Nem lesz jelentős hatása a magyar mezőgazdaságra az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodásban rögzített engedmények alkalmazásának a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint, Brüsszel átmenetileg, 2014. november 1-ig az ukrán mezőgazdasági terményekre kivetett uniós vámok jelentős részét megszünteti.
2014.04.17. 16:23 Olvasási idő: 0 perc

Közel 150 millió forintot osztanak ki a nemzeti értékek megőrzésére

A nemzeti értékek és a hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt pályázaton 113-an nyertek összesen 144 millió forintot - közölte a a Vidékfejlesztési Minisztérium.
2014.04.15. 17:44 Olvasási idő: 0 perc

Fazekas: az új földtörvény május elsején mindenképpen hatályba lép

Az új földtörvény május elsején akkor is hatályba lép, ha arra az unió bizottsága nem üti rá a pecsétet, akkor is hatályba lép, ha az esetleg egyeseknek nem tetszik - jelentette ki Fazekas Sándor vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
2014.02.23. 12:00 Olvasási idő: 0 perc

Újraszabályozzák a halgazdálkodást is

Jelentős változásokat hoz már az idei évtől az új horgászati és halászati szabályozás.
2014.01.31. 16:25 Olvasási idő: 0 perc

Börtönt kaphatnak a GMO-díszhalak tartói is

Szigorúbban büntetne minden GMO-tevékenységet Budai Gyula egy erről szóló törvényjavaslat szerint.
2014.01.31. 16:17 Olvasási idő: 0 perc

Rezsicsökkentés: 10-15 százalékkal olcsóbb lehet a szemétszállítás díja

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára szerint a lakossági szemétszállítás területén is lehetőség nyílik rezsicsökkentésre az év második felében, a kommunális szemétszállítás díja 10-15 százalékkal mérséklődhet.
2014.01.26. 12:44 Olvasási idő: 0 perc

Magyarország továbbra is GMO-mentes marad

Magyarország továbbra is mentes marad a génmódosított szervezetektől (GMO), e tekintetben ugyanis fennmarad a zéró tolerancia - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára vasárnap Budapesten.
2013.12.08. 12:52 Olvasási idő: 0 perc