Világgazdaság

Vége az iskolai papírgyűjtésnek, rosszul járnak a hulladéktörvénnyel

Ellehetetleníti a sok évtizedes hagyományokkal rendelkező papírgyűjtést a hulladéktörvény, ezzel rosszul járnak az iskolák, mert az ebből származó bevétel sok helyen fontos kiegészítő tétel volt - írta a Népszabadság. A lap szombati számában idézik ezzel kapcsolatban a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatását, amely szerint az új szabályok - amelyek szerint háztartási hulladékot csak a helyi közszolgáltató gyűjtheti, illetve az ő kötelessége a szelektíven gyűjtött hulladék ingyenes elszállítása - részben az uniós irányelvhez való alkalmazkodás következményei, részben azért voltak szükségesek, mert a korábbi gyakorlat szerint az iskolai papírgyűjtés eredményeként magánvállalkozók realizálták a közszolgáltatókat megillető profitot. A tárca szerint egyértelmű, hogy az iskolában keletkezett, vagy összegyűjtött papírt, vagy más szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot az iskola csak a közszolgáltatónak, vagy az általa megbízott cégnek adhatja át 2015 január 1-jétől. Álláspontjuk az, hogy az új rendszer összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél.

A lap szombati számában idézik ezzel kapcsolatban a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatását, amely szerint az új szabályok - amelyek szerint háztartási hulladékot csak a helyi közszolgáltató gyűjtheti, illetve az ő kötelessége a szelektíven gyűjtött hulladék ingyenes elszállítása - részben az uniós irányelvhez való alkalmazkodás következményei, részben azért voltak szükségesek, mert a korábbi gyakorlat szerint az iskolai papírgyűjtés eredményeként magánvállalkozók realizálták a közszolgáltatókat megillető profitot.

A tárca szerint egyértelmű, hogy az iskolában keletkezett, vagy összegyűjtött papírt, vagy más szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot az iskola csak a közszolgáltatónak, vagy az általa megbízott cégnek adhatja át 2015 január 1-jétől. Álláspontjuk az, hogy az új rendszer összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél.

A lap szombati számában idézik ezzel kapcsolatban a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatását, amely szerint az új szabályok - amelyek szerint háztartási hulladékot csak a helyi közszolgáltató gyűjtheti, illetve az ő kötelessége a szelektíven gyűjtött hulladék ingyenes elszállítása - részben az uniós irányelvhez való alkalmazkodás következményei, részben azért voltak szükségesek, mert a korábbi gyakorlat szerint az iskolai papírgyűjtés eredményeként magánvállalkozók realizálták a közszolgáltatókat megillető profitot.

A tárca szerint egyértelmű, hogy az iskolában keletkezett, vagy összegyűjtött papírt, vagy más szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot az iskola csak a közszolgáltatónak, vagy az általa megbízott cégnek adhatja át 2015 január 1-jétől. Álláspontjuk az, hogy az új rendszer összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél.MTI-->

iskolákBalog Zoltán hulladéktörvény vidékfejlesztési minisztérium papírgyűjtés szelektív gyűjtés