A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: az egyik legnagyobb portugál pénzintézet gondjai bizonytalanságot keltettek, ennek hatására a BUX is esésbe kezdett a nap folyamán. A portugál bank problémája azonban izoláltnak tűnik, így a kereskedés végére megnyugodott a piac, az OTP pluszban is tudott zárni.
A portugál Banco Espirtio Santo (BES) május óta nehéz helyzetben volt, mert kiderült, hogy könyvelési rendellenességek vannak a tulajdonosi holdingvállalatánál. Csütörtökön a BES részvényárfolyama zuhanni kezdett, mert a befektetők megtudták, hogy a holdingvállalathoz tartozó Espirito Santo International elhalasztotta néhány befektetési értékpapírja után járó hozam kifizetését.
Sőre Balázs hozzátette: a csütörtöki eséshez az is hozzájárult, hogy az amerikai, illetve a nyugat-európai tőzsdéken profitrealizálás indult, ami a hazai börzén is éreztette hatását, de komoly pánik nincs a piacon.
A Mol 80 forinttal, 0,70 százalékkal 11 375 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4146 forintra erősödött, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,29 százalékkal 346 forintra esett, forgalma 717,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 81 forinttal, 1,88 százalékkal 4224 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1450,62 ponton zárt csütörtökön, ez 37,17 pontos, 2,50 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.