Így segítene a Nestlé és a KitKat az ebola legyőzésében
A világ legnagyobb csokoládégyártói csatlakoztak az Ebola elleni küzdelemhez. Így például a Nestlé, a Milkyway, a KitKat és a Mars is csatlakozott az egyre szélesebb körben pusztító vírus elleni harchoz.
A cégek attól tartanak, hogy Nyugat-Afrikában a legnagyobb kakaóbab ültetvényeken dolgozó munkások kerülnének veszélybe, ezáltal megakadályozva a csokoládé alapanyagok elszállítását.
További problémát jelent az is, hogy az ültetvényekre érkező munkások egy részét nem engedik be Elefántcsontpartra, ezáltal nagy mértékben lelassult a kakaóbabok feldolgozása.
A vállalatok azt tervezik, hogy bevételeik egy részét olyan szervezeteknek utalják, mint például a Nemzetközi Vöröskereszt, akik a befolyó összegből többek között védőfelszereléseket tudnak biztosítani az érintett területeken dolgozó és élő ápolóknak, lakosoknak.


