A műszakicikk kereskedelem nem lehet könnyű pálya, ha olyan cégek buktak meg és tűntek el, mint a Murányi, az Elektropont, az Electro World és a rövid életű Digidog. Az Euronics hálózatot működtető, 1989-ben alapított Vöröskő Kft. viszont soha nem volt veszteséges, sőt, amint Fajcsi Róbert kereskedelmi ügyvezető igazgató elmondta, az idei nyereség meghaladja a tavalyi szintet. Emellett az árbevétel is rekordot dönt, hiszen amíg a műszaki cikk piac 13,5 százalékkal bővült az első nyolc hónap alatt, addig a Vöröskő Kft. forgalma csaknem 19 százalékkal 24,876 milliárd forintra bővült. Még a leggyengébb hónapban, júliusban is – amikor a hűvösebb időjárás miatt a vártnál kevesebb hűtőszekrény kelt el – a forgalom 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A cég az idei 91,5 millió forint után jövőre 140 milliót fordít informatikai fejlesztésekre azzal a céllal, hogy 2015-ben a hazai internetes kereskedelem meghatározó szereplővé váljon.
A veszprémi székhelyű Vöröskő Kft. korábban főként a Dunántúlon volt aktív. Az év eleje óta azonban kizárólagos joggal használja az Euronics márkanevet Magyarországon és terjeszkedésbe kezdett az ország keleti részén is. Idén eddig Jászberényben nyitott egy 200 négyzetméteres eladóterű boltot, Kecskeméten és Szegeden pedig 700 négyzetmétereseket. A jövő héten következik Nyíregyháza, november huszadikán pedig új, az eddiginél nagyobb, 590 négyzetméteres helyiségbe költözik a siófoki egység. A cég saját üzleteinek száma ezzel 67-re emelkedik, míg a franchise boltok száma 14.
Az elmúlt öt évben összesen mintegy 11 ezer négyzetméterrel növekedett a Vöröskő Kft. üzleteinek eladótere, így az év végén már 29 ezer négyzetméterhez közelít. A jövő évi tervek 10 újabb saját, és 10 franchise üzlet nyitásáról szólnak, így több mint száz üzlet felett lesz látható az Euronics felirat. Ezzel párhuzamosan növekszik az alkalmazottak száma is: az idei fejlesztések 93 új munkahelyet teremtettek, jövőre pedig 100 fősnél nagyobb bővítés várható, így a dolgozói létszám ezer fölé emelkedik majd. A vállalat 2001-ben csatlakozott a 31 országban jelen lévő Euronics International nemzetközi beszerzési társuláshoz, amelynek tavalyi forgalma 17,6 milliárd euró volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.