A Lexus NX 200t motorterében 2,0 literes turbómotor dolgozik. Erejét négy kerék közvetíti a talajra, és a méretek okán is jól uralható és fordulékony a konstrukció. Azt pedig már a prémiummárka számlájára lehet írni, hogy a váltó hatfokozatú automatikus, és az összkerékhajtás is csak akkor lép akcióba, ha szükségét érzi az elektronika. De ezek a lényegen nem változtatnak: a forró ferdehátúak méltó párja a turbómotoros kompakt szabadidő-autó. Elég feltűnő az NX megjelenése, ráadásul a tesztautó az F Sport csomaggal büszkélkedhet. Ugyan nem olyan látványosak a légterelők, mint mondjuk az IS limuzinnál, de azért nem érheti szó a ház elejét – vagy épp végét, hiszen az is penge.
Az utastér is a japán márkától manapság megszokott, kicsit hektikus megjelenést mutatja, helyenként rengeteg apró gombbal, de van kicsit furcsán kezelhető, erő-visszacsatolásos egérrel irányítható központi menü is, amely magyarul kommunikál. A sportos belső hangulat fekete alapszínt, piros díszvarrást és itt-ott ezüstös betéteket jelent. Érdekes módon amíg elöl passzentos a térkínálat, rövid az ülések sínje, amelyet úgy 1,9 méteres testmagasságig lehet kényelmesen beállítani, a második sor már kifejezetten tágas, a padló is sík. A 2,0 literes, négyhengeres turbómotor csendes, teljesítményleadása egyenletes, a 238 lóerő fölényes. Még az se zavarja nagyon, hogy nem a könnyűsúlyú versenyzők közé tartozik az autó: 1860 kg a saját tömege.
Az automatikus váltót jól összehangolták a motorral, megfelelő időben kapcsol, a gázpedálkezeléssel könnyen tudja az ember befolyásolni, hogy visszakapcsolással akar-e nagy gyorsulást, vagy elég, ha nyomatékból megoldja a helyzetet az autó. Tempós menet esetén már érezni az alulkormányzottságot, mert az összkerékhajtás csak későn aktiválódik kanyarban. A felfüggesztés feszes hangolása lehetetlenné teszi a kényelmes, nyugodt haladást – a tesztautóból hiányzott a feláras elektronikus lengéscsillapítás, ami segíthetne ezen. Nincs tehát csoda, a magas építés miatt választották ezt.
Ekkora teljesítményű benzinmotorral már csak a prémiumszegmensben találunk kompakt szabadidő-autókat, az összkerékhajtású, automata váltós ellenfelekhez képest 1,5-2,0 millióval alacsonyabb a Lexus NX 200t alapára, de azoktól eltérően a japánok nem rengeteg egyedi extrát, hanem előre összeállított csomagokat kínálnak. Akinek esetleg baja lenne a magas, 11,2 l/100 km-es tesztfogyasztással (és a 60 literes tankból adódó mérsékelt hatótávolsággal), választhatja az NX-et hibrid hajtással is, akkor ugyanezt a megjelenést kapja szelídebb teljesítménnyel és úgy egymillióval olcsóbban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.