Ha csak a kormány és a jegybank gazdaságösztönző intézkedéseit, valamint az utóbbi egy évben kedvezőbbé vált környezetet nézzük, akkor okkal feltételezhetjük, hogy 2016 végre elhozza az annyira várt felemelkedést – pont a válságot követő bibliai hét szűk esztendő leteltét követően. A devizahitelek forintosításával sikerült az ország sérülékenységét csökkenteni. Bár a mostani rezsim az államadósságot és a költségvetési hiányt finanszírozandó devizakötvények kibocsátását sem tartja már annyira ördögtől valónak, mint ellenzékben – valamint a 2014-es újraválasztását megelőzően –, s a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedéstámogató programjában kilátásba helyezett 600 milliárd forint felét is már külföldi pénzben teszi elérhetővé, azért ezek nemzetgazdasági szinten még egyáltalán nem számítanak kockázatos lépéseknek.
Ugyancsak javított a helyzeten, hogy a kormány hónapokig tartó próbálkozást követően végül csak-csak belátta, nincs más választása, mint betartani, amit még február elején megígért az egész hazai bankrendszer érdekében cselekedő Erstének és az EBRD-nek: csökkenti a bankadót. És nem oltja ki ennek pozitív hatását azzal, hogy a bankokra teszi a paktumot követően kirobbant Quaestor-botrány összes kártalanítási terhét. E bölcs hozzáállásnak meg is lett a jutalma: az Európai Bizottság egyfajta karácsonyi ajándékként zöld utat adott az MKB megtisztításához. Merthogy ne legyenek kétségeink, az Erstévél és az EBRD-vel kötött megállapodás felrúgása esetén alighanem Brüsszel sem lett volna ennyire kooperatív.
További pozitívum a lakásépítés és -felújítás áfájának radikális csökkentése, aminek számszerű következményei ugyan még nem mérhetők fel, ám pozitív gazdaságélénkítő (és -fehérítő) hatása aligha kétséges. S ehhez szorosan kapcsolódik a családi otthonteremtési támogatás elvben ugyancsak keresletet ösztönző bevezetése.
Ahhoz, hogy mindezek nyomán emelkedjenek a vállalati beruházások és a lakossági fogyasztás – egyszóval: nőjön a gazdaság –, lesznek állami források, a jegybank programja mellett a már nemcsak a külkereskedelmi, hanem a belföldi cégek finanszírozására is jogosult Eximbank konstrukciói. S az MNB február végére ígéri a Budapesti Értéktőzsde oly mértékű átalakítását célzó stratégiáját, hogy az végre valóban a forrásbevonás színtere legyen.
A kínálati paletta szélesítése már csak azért is elengedhetetlen, mert az eddig a magyar gazdaságot – ha nem is fenntartható növekedési pályára állító, de legalább a visszaesést megakadályozó mértékben – elérő uniós manna az idén kevesebb lesz. Miközben a bankok csapjaiból is még csak akadozva folyhatnak a hitelek 2016-ban. A fekete devizaévtizedben leromlott portfólióik ugyanis még nem tisztultak meg teljesen, miközben a rekordalacsony kamatszintek amúgy is megnehezítik a nyereségtermelésüket.
Mégis a valódi kérdés, hogy e bőséggel mit kezdenek majd a vállalatok és a lakosság, mernek-e, tudnak-e, akarnak-e hitelt felvenni. Főként a céges ügyfelek merszét erősítheti, ha a hitelminősítők végre visszateszik az országot a befektetésre ajánlott kategóriába – ennek a most már jó ideje kedvező mutatók (alacsony magas külkereskedelmi többlet és a háromszázalékos zsinórmértéken belüli GDP-arányos államháztartási hiány) mellett az is a feltétele, hogy végre az államadósság is csökkenjen. Vagy ahogy a hitelminősítő cégek szoktak fogalmazni: legalább a folyamatok a mérséklődés irányába mutassanak. Ez már átvezet a lényeghez: a legutóbbi hetek gazdaságöszöntönző intézkedései ne átmenetiek legyenek, hanem egy hosszabb folyamat részei, ez teheti ugyanis a hazai gazdaságpolitikát kiszámíthatóvá, az országot pedig vonzóvá a külföldi befektetők előtt.
Persze a hitelfelvételi akarathoz – és a képességhez – az is szükségeltetik, hogy a vállalatoknak legyenek megrendeléseik, a lakosságnak pedig annyi szabad jövedelme, hogy a létfenntartáshoz szükséges fogyasztási cikkeken felül tartósak beszerzését is megengedhesse magának. Nos, attól tartok, e téren az idén még sem világ-, sem hazai szinten nem lesz optimális a helyzet.
