Az egyszeri hatásoktól tisztított eredmény azonban így is 10 százalékkal csökkent egy év alatt az OTP magyar tevékenységénél.
A másik öt magyar nagybank közül a K&H egy év szünet után újra nyereséggel rukkolt elő, és erőteljesnek mondható, 38,1 milliárd forintos plusszal járult hozzá belga anyacége, a KBC 2015-ös teljesítményéhez. A devizahiteles elszámolások ellenére egyedüliként 2014-ben is nyereséges UniCredit nemcsak 38,7 milliárd forintos adózott eredményével tűnt ki, de azzal is, hogy (a hitelezés mellett vélhetően értékpapír-piaci aktivitásának is köszönhetően) a második legnagyobb eszközállománnyal rendelkező magyar bankká lépett elő. Utóbbi két, stabilan profitábilis magyar nagybank közül a K&H csaknem 5 százalékát, a magyar UniCredit pedig több mint 7 százalékát adta teljes csoportja nyereségének.