BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra bízni kezdenek a magyarok a hitelekben

Negyedével kevesebben vannak 2011 óta azok, akik félnek a hitelek rejtett költségeitől és ugyanennyivel többen azok, akik céljaik eléréséhez elengedhetetlen lehetőségként tekintenek a hitelekre.

A személyi kölcsön a lakáshitel után a második leggyakrabban igénybe vett konstrukció - közölte a Cofidis Magyarország kedden, az NRC marketingkutató országos, reprezentatív kutatása alapján. Az első a lakáshitel, ez az emberek 14 százalékának van Magyarországon, személyi kölcsöne pedig 13 százalékának. A kihelyezett személyi hitelállomány 320-330 milliárd forint körüli.

A kisebb összegű hitelek felé nyitást és a bizalom növekedését mutatja, hogy 2011 óta negyedével kevesebben vannak azok, akik félnek a hitelek rejtett költségeitől és ugyanennyivel többen azok, akik céljaik eléréséhez elengedhetetlen lehetőségként tekintenek az ilyen típusú külső anyagi segítségre.

A fogyasztók a korábbi évek tendenciájával ellentétben idén érezhetően kezdenek újra bízni a hitelekben, de a hiteltörlesztők száma még így is jóval elmarad a 2010 környékén tapasztaltaktól - fejtette ki a közlemény szerint Kurucz Imre, az NRC kutatási vezetője.

A Magyarországon 10 éve jelen lévő Cofidisnek a tájékoztatás szerint több tízezer ügyfele és mintegy 200 munkatársa van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.