BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Patthelyzet a Telekom-Vodafone ügyben

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Vodafone beadványa nyomán február 9-én, csütörtökön felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) döntésének végrehajtását.

A Vodafone közleménye szerint a telekommunikációs vállalat a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) kizáró döntését helybenhagyó KDB döntést, az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon támadta meg és kérte, hogy a bíróság a saját döntésééig függessze fel a döntés végrehajtását, amiről a bíróság most döntött, felfüggesztve a Vodafone-t kizáró döntés végrehajtását.

„Mivel a Telekom és KEF ennek ellenére aláírta a szerződést, a Vodafone most polgári peres úton is megtámadja a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntésének hiányában a KEF eljárása nem zárult le jogerősen” - jelentette be Király István a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese.

A Telekom is kiadta a maga közleményét

Szerintük valótlan állításokkal vezeti félre a közvéleményt a Vodafone, amiért a Magyar Telekom perelni fog a Vodafone közleményére reagáló kommünikéjük tájékoztatása alapján.

Közleményük szerint a KEF és a Magyar Telekom között egy jogszerű és eredményes közbeszerzési eljárás eredményeként február 6-án létrejött a „Kormányzati hangalapú csomagokra” vonatkozó megállapodás, a szerződés jogszerű és érvényes. A Vodafone által hivatkozott, a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 9-i (vagyis a jogszerű szerződéskötést követő) döntése nem jár azzal a hatással, hogy az érvényesen létrejött szerződést utólag érvénytelenné teszi.

Valótlan a Vodafone azon állítása is a Telekom szerint, hogy a Telekom ne köthetne további szerződéseket az állami vállalatokkal, úgy gondolják, hogy a teljes érintetti kör jogszerűen és érvényesen köthet szerződést a KEF eljárásában nyertes ajánlattevővel, a Magyar Telekommal.

Az ügy előzménye, hogy a Telekom bejelentette, hogy a cég lesz a magyar állam távközlési szolgáltatója. Erre a Vodafone közölte: az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon támadta meg a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) azon határozatát, amely annak ellenére zárta ki a vállalatot a „Mobil szolgáltatások beszerzése 2016” eljárásból, hogy dokumentáltan a legjobb ajánlatot tette.

Az ügy hátteréről itt olvashat részletesebben!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.