Beindult a közúti kommandó
Még csak néhány hete kezdte meg működését a fejlesztési tárca szervezetében létrejött közúti ellenőrzési munkacsoport, de 28 millió forintos bírságot már kiszabott. A 10-20 ezres kisbüntetés mellett akár 800 ezer forint is lehet a büntetés – mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára. A csoport tagjai jegyzőkönyv alapján – közigazgatási határozat nélkül – is bírságolhatnak. Idővel a postára sem kell menniük a megbírságoltaknak, később ugyanis az ellenőröknél lévő POS terminálok használatával is kiegyenlíthető lesz a bírság összege.
Még 2015-ben Wáberer György MKFE-elnök, miniszterelnöki megbízott javaslatára született meg az a kormányhatározat, mely egy olyan szervezet felállítását sürgette, amely ellenőrzi, kiszűri a jogosulatlan fuvarozókat. A rá egy évre megszületett kormányhatározat már a csoport létszámát is meghatározta (130 főben). A csoport jelenleg hatvan fővel dolgozik – július elejére lesz teljes a létszám. A szervezet a külföldi áruszállítók mellett a magyar fuvarozókat, sőt a személyszállító cégeket, például (húsz fővel) a taxisokat is ellenőrzi – mondta Kovács Kornél, az MKFE árufuvarozási tanács titkára. Az intézkedések során a fuvarokmányokat ellenőrzik, s vizsgálják azt is, hogy megfelelő járművel közlekednek-e a fuvarozók, illetve később az útdíjjal és a tengelysúlymérő állással kapcsolatos információkat is átnézik majd.


