A haderőre és a családokra költenénk
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter haderőfejlesztést jelentett be a Kormányinfón. A kormány álláspontja szerint Magyarország meg tudja védeni a határait, ugyanakkor a GDP 1 százalékára, 400-420 milliárd forintra emelik az erre fordított összeget 2018-ban. A katonai kiadásokat 2024-re fokozatosan a GDP 2 százalékára emelik, ami mintegy 1000-1200 milliárd forintot tesz majd ki.
A kormány által elfogadott Zrínyi 2026 nevű haderőfejlesztési programmal emelkedni fog a magyar haderő létszáma, és technikailag is korszerűsítik a honvédséget. Mivel több mint ezer katona állomásozik Magyarországon kívül, a fejlesztést szállító járművek beszerzésével kezdik. Lázár elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök a napokban intézkedéssorozatot fog bejelenteni annak érdekében, hogy növekedjen a születő gyerekek száma. A kormány célkitűzése az, hogy 2030-ra a jelenlegi 93 ezernél akár 30 ezerrel több gyermek szülessen. A miniszter szerint még vannak olyan támogatási formák, amelyekkel segíthetnék az anyákat – ezeket foglalták az intézkedéscsomagba.


