BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Rekordleütések a BÁV-aukción

Nagy nemzetközi érdeklődés kísérte a BÁV 70. Művészeti aukcióját.

A több mint 360 milliós eladás az előző évi rekordot is túlszárnyalta. A legmagasabb áron egy török festő, Diyarbakirli Tahsin festménye kelt el, 56,4 millió forintért, Tahsin-festményért ennyit még nem fizettek.

Drágán építették volna a börtönöket

Sok vállalkozás érdeklődését felkeltette a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közbeszerzési pályázata, de egyelőre nem épülnek büntetés-végrehajtási intézetek. A tervezésükre, kivitelezésükre vonatkozó tendert ugyanis eredménytelennek ítélte a kiíró. Mégpedig azért, mert a legkedvezőbb pályázatban megajánlott ellenérték is meghaladja a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet mértékét – olvasható az Európai Unió hivatalos lapjában, a TED-ben, bár az nem derült ki, hogy mennyi volt a beruházás becsült költsége. A pályázat szerint négy helyszínen építenének börtönöket, ezek közül három olyan lenne, amelyben ötszáz főt tudnának elhelyezni, egyben pedig ezret. A pályázatra – konzorciumban vagy önállóan – 11 cég jelentkezett, például a Swietelsky csoport, illetve a börtönépítésben is jártas KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. | D. J.

Akadozik egy szemcsepp ellátása

Akadozik egy glaukóma (zöld hályog) kezelésére alkalmazott gyógyszer ellátása – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI). A Cosopt Uno szemcseppet forgalmazó cég, a Santen OY azt közölte az OGYÉI-vel, hogy az ellátási gond általános Európában: a szűkített gyártáskapacitás miatt minden ország központilag meghatározott mennyiséget kap a készítményből, de ez Magyarországon a szükségleteknek csak a kétharmadát fedezi. Az OGYÉI arra kéri a gyógyszerészeket, hogy ne készletezzenek, csak a felírt vény birtokában rendeljenek a nagykereskedőktől. Ha

a betegek számára a Cosopt Unóhoz való hozzájutás késleltetetten történne, elérhető ugyanilyen hatóanyagú szemcsepp, kezelőorvossal való konzultáció alapján ebből lehet választani. | K. R.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.