BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jöhetnek az ingatlanbefektetési társaságok a tőzsdére

2011 óta van lehetőség a szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (SZIT) létrehozására, ám eddig még nem alakult ilyen társaság – mondta Szalay Rita, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kibocsátói igazgatóságának vezetője. A SZIT egy nyilvánosan működő részvénytársaság, tőzsdei bevezetéshez van kötve. Ennek a társaságnak valamilyen mértékben közkézen kell forognia. Szalay Rita kiemelte, hogy a SZIT-ek az ingatlanfejlesztőknek és az ingatlanbefektetőknek is izgalmas, új lehetőségeket jelenthetnek. Az elsők már idén feltűnhetnek a BÉT-en. A SZIT-ben egy tulajdonos maximum 5 százalékos szavazati joggal és legalább 25 százalékos közkézhányaddal rendelkezik. Fontos, hogy az indulótőke-követelmény minimum 5 milliárd forint, de korábban ez 10 milliárd volt, ami könnyíti a piacra lépést – mondta Szalay.

Egy SZIT-nek nagyrészt ingatlant kell tartalmaznia, a biztosító hitelintézetek pedig nem részesülhetnek 10 százalék felett. A másik oldalt megvilágítva a szakember elmondta: teljesen társaságiadó- és hipamentes lehet, ha ezeket betartja az adott SZIT. Egy ötmilliárdos társaság a jó középmezőnyben helyezkedne el a tőzsdén – tette hozzá Szalay Rita, kiemelve, hogy a parlament előtt van egy következő körös módosítás, mely remélhetőleg megválaszolja a SZIT-létrehozás körüli kérdéseket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.