Enyhén javuló eredmények Európában
Nemsokára közzéteszik idei második negyedéves eredményeiket az európai vállalatok. A sort a Wizz Air és az SAP nyitja 19-én és 20-án. Az elemzők alapvetően jó negyedéves eredményekre számítanak, tekintettel arra, hogy az első három hónapban is jól teljesített a régió, és a bővülésre okot adó körülmények azóta is fennállnak. Egyes szakértők azért hozzáteszik: az első negyedév után nehéz lesz elbűvölni a piacokat.
A JPMorgan becslése szerint az idei nyitó negyedévben hatéves csúcsra ért az európai vállalatok profitbővülése. A részvénypiacok alátámasztották a teljesítményt, január 2. és július 3. között az Euro Stoxx 50 index 5,5 a DAX 7,5, az FTSE 2,7 százalékkal emelkedett. Ám ha csak a második negyedéves mozgásokat nézzük, már nem ilyen kedvező a kép: március 30. és július 3. között az FTSE 1, a DAX 1,4 százalékot emelkedett, az Euro Stoxx 50 pedig csak egy pontot, ami százalékosan nem is mérhető.
Emmanuel Cau, a JPMorgan részvényelemzője szerint az emelkedő kötvényhozamok ártanak a részvényvárakozásoknak. Mint fogalmazott: a befektetők összességében az Európai Központi Bank jelzésére várnak, hogy mikor kezdi el kivezetni a kötvényvásárlási programot. Óvatosan annyit mondott: a második negyedéves profitnövekedés elmarad az első negyedéves emelkedéstől.
Marcus Morris-Peyton, az Allianz Global Investors alapkezelő menedzsere arra számít, hogy az európai piacok tovább emelkedhetnek, de a politikai bizonytalanság elmúlta után megemelkedő profitokat már beárazták a szereplők. A második negyedévben a vállalati profitoknál kevéssel tíz százalék fölötti növekedésre számít.
A Bank of America elemzői arra hívták fel a figyelmet, hogy a részvényalapokból a negyedév végén elkezdett kifolyni a pénz, és a nyereség-felülvizsgálatok eredményei júniusban negatívba fordultak. A bank szakértői szintén óvatosan fogalmaztak: a részvénypiacokon további jelentős növekedés nem várható.
Guillermo Sampere, az MPPM elemzője az európai bankoktól és a gépjárműipari szereplőktől vár jó negyedéves eredményeket. Hozzátette: jelenleg nagy mennyiségű pénzen ülnek az európai piaci szereplők, és kivárnak, hogy az eredmények fényében hova is érdemes befektetni.
A Focus Economics szakértői az euróövezet makromutatóit vizsgálva arra jutottak: félszázalékos gazdasági növekedés várható az előző negyedévhez képest, egész évre pedig 1,8 százalékos bővülést becsülnek. Az eurózónában Málta és Írország bővül majd a legjobban, de a németek és a franciák is jól teljesítenek 1,7, illetve 1,4 százalékkal.


