Biztosítás kell a mesterembereknek
Holnaptól legalább egymillió forint értékű szakmai felelősségbiztosítással kell rendelkezniük a villanyszerelői tevékenységet és a vízközműbekötést végző személyeknek egy kormányrendelet szerint.
A mesterembereknek a biztosítás mellett rendelkezniük kell a megfelelő képesítéssel és az előírt gyakorlati idővel, valamint nyilatkozniuk kell arról, hogy az általuk alkalmazott technológia a jogszabályban előírt feltételeknek megfelel.
„Rendszeresen találkozunk szakemberek által okozott hibákból eredő kárigény érvényesítésére vonatkozó kérelemmel, ám ezek a legtöbb esetben nem számítanak lakásbiztosítási káreseménynek. Az új szabályozás ezen a területen nagyobb biztonságot jelent nemcsak a cégek, hanem az egyéni szakemberek szolgáltatásait igénybe vevő lakosságnak is” – mondta Kőrösi Zoltán, a Keszthelyi Holding tulajdonában álló Agenta-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. értékesítési igazgatója.
Kőrösi szerint az egyre gyakrabban előforduló problémák miatt ezek a változások megkönnyebbülést hozhatnak az ügyfeleknek, hiszen a biztosítás – az adott szakember biztosítási szerződésének feltételeitől függően – számos dologra kiterjedhet: megtéríti az esetleges személyi sérüléses és dologi károkból eredő sérelemdíjat, fedezetet nyújt a hibás teljesítés, valamint a szolgáltatás teljesítése során bekövetkező káreseményekre is. A termék három biztosítónál érhető el (Generali, Groupama és Signal), de feltételezhető, hogy a későbbiekben még többen felveszik a termékkínálatukba.


