Globális trendek, lokális válaszok

Az elmúlt időszakban mind a hazai, mind a globális konjunktúra az élénkülés jeleit mutatta. Jól jelzi az optimistább kilátásokat, hogy tavaszi előrejelzésében az IMF hat év után első alkalommal módosította fölfelé a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését. Ám egy évtizeddel a globális pénzügyi válság kitörését követően ezen adatokat nem nyugtázhatjuk egy tartósabb fellendülés első jeleként, sok teendő van még a növekedés hosszabb távon történő biztosításához.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az aktuális fellendülés olyan környezetben történik, amikor a világ jegybankjai immár évek óta rendkívül támogató monetáris politikát folytatnak. A központi bankok mára azonban egyre inkább megközelítették teljesítőképességük határait. Eközben a fejlett gazdaságokban olyan strukturális kihívások jelentkeznek, mint pl. a demográfiai mutatók romlása, amelyek évtizedekre meghatározzák a gazdaságok kilátásait. A gazdasági fejlődés tartós fenntartása csakis a termelékenység növekedésével biztosítható.

A termelékenységnövekedési tendencia a 2000-es évektől – India, Brazília kivételével – az USA, Kína, Japán, Oroszország és az Európai Unió esetében is megtorpant, a lassuló trendet a 2008–2009-es válság kitörése tovább súlyosbította. A munkatermelékenység hazánkban és a visegrádi régió gazdaságaiban – kivéve Szlovákiát – sem bővült számottevően az elmúlt években.

2010-től a stabilitást és a fenntartható növekedés feltételeinek megteremtését célul kitűző hazai gazdaságpolitika a költségvetési és monetáris politikai fordulattal, a gazdaságpolitikai ágak összhangjával tartósan csökkentette a gazdaság sérülékenységét, és ismét felzárkózási pályára állította hazánkat. A sikeres pénzügyi és makrogazdasági konszolidációval Magyarország a korábbiaknál kiegyensúlyozottabb és dinamikusabb növekedési modellre állhatott át.

A reformok folytatása szükséges és lehetséges.

Európa és azon belül főként a kelet-közép-európai régió gazdaságainak növekedése, valamint a magyar gazdaság ez évi növekedési mutatói is alapot adhatnak a tovább erősödő GDP-hez. A hazai konjunktúra élénkülése ráadásul az ágazatok széles körében megfigyelhető, miközben a keresleti oldalon az export dinamikus bővüléséhez egyre inkább felzárkózott a belső kereslet növekedése is. Ám nem feledhető, hogy a tartós gazdasági növekedés alapja a fenntarthatóan erősödő versenyképesség és termelékenység, ennek megvalósítása hazánk kitörési pontja lehet.

Új, termelékenységalapú modell szükséges

A rendszerváltozást követően a külföldi működő tőke „hívószava” leginkább az alacsony munkaerőköltség lett, amire reagálva a globális termelési láncokban optimalizáló multinacionális cégek leginkább az alacsonyabb hozzáadott értékű termelési fázisokat telepítették Magyarországra. Így lett gazdaságunk egyre inkább az összeszerelő üzemek telephelye. Emellett az EU-s csatlakozás negatív következményeként a hazai képzett munkaerő egy része Nyugat-Európa irányába áramlott, mind nagyobb kihívást jelentve a fejlesztésben gondolkodó magyar vállalkozások számára. Több mint negyedszázad távlatából immár biztosan állíthatjuk, hogy e növekedési modell nem vezetett el a remélt sikeres gazdasági felzárkózáshoz. Új növekedési modellre van szükség, amely az alacsony termelési költségek helyett a termelékenység javítására épít.

Egy termelékenységalapú növekedési modell központi eleme a foglalkoztatottak képzettsége. A mai szigorú feltételekkel működő versenykörnyezet tényszerűsége, hogy a teljesítményorientált, minőségközpontú, digitális, illetve modern technológiát alkalmazó és fejlesztő vállalatok a legversenyképesebbek.

A támogató intézményi feltételek aktív, innovatív állami szerepvállalással és megújított, célzott eszköztárral járulhatnak hozzá érdemben a termelékenység növeléséhez.

A megújulás tétje

A fellendülés új, nem lebecsülhető kihívásokat hoz.

A hazai vállalkozói kör szükségszerű átalakulás elé néz, különösen a független, tisztán hazai magántulajdonú vállalkozások – szemben a külföldi multinacionális vállalatokkal, melyek ezen már sikeresen túljutottak. A magyar gazdaság duális jellege erősen hátráltató tényező, amit máig se sikerült sem feloldani, sem érdemben mérsékelni. A hazai kis- és középvállalatok termelékenysége nemzetközi összevetésben is jelentősen elmarad a külföldi tulajdonú vállalatokétól, felmérések szerint körülbelül csak azok 30 százalékát éri el.

Forradalmian új technológiai időszak küszöbén állunk, amelyben a piaci szereplők szintjén is elengedhetetlen az innovatív tudással párosuló – legtöbbször digitális – megújulás. Az időben reagáló szereplők – állami és vállalati oldalról egyaránt – az átalakulási folyamat nyertesei lesznek. A termelékeny munkaerő elérhetőségéhez az állami szerepvállalás kérdéskörében érdemi javulást hozhat az uniós források technológiafejlesztéshez és innovációhoz kapcsolódó felhasználási lehetőségének bővítése is. A helyes diagnózison alapuló, gyors és célzott beavatkozások nemzetgazdasági hatékonyságát jól példázzák a Magyar Nemzeti Bank elmúlt években elindított programjai.

A válság idején a hitelszűkével jellemezhető időszak (2009–2013) problémáinak feloldása kulcskérdés volt, s megoldásként a vállalati hitelpiac lefagyásának időszakában a Növekedési hitelprogram – mint értékes példa – alig néhány hónap alatt megfordította a hitelezés csökkenő trendjét. Jelenleg már egyre inkább alacsony tőkehasználati költségű hitelbőség tapasztalható, ám új típusú kihívásként különösen az IT-beruházások további ösztönzése lesz meghatározó, és míg a válság idején a munkanélküliség, addig napjainkban főleg a munkaerőhiány problémakörével kell megküzdenünk.

A termelékenységnövelés legfőbb kihívásai

megítélésem szerint a következők:

• a finanszírozási források széles körű

hozzáférhetősége és effektív felhasználása,

• a szabályozási környezet gazdasági

szükségleteket figyelembe vevő alakítása,

• a minőségi és motivált munkaerő hiányának

feloldása az innováció és hatékonyság növelése

érdekében,

• a digitalizáció területén megvalósuló

beruházási aktivitás fokozása,

• a termelés, szolgáltatás,

infrastruktúra technológiai szintje

és a K+F+I innovációs hajlandóság,

• hatékonyságnövelésre való ösztönzés

(vállalati és egyéni szinten),

• a rejtett, válsághoz kapcsolódó másodkörös

hatások – bizalmi tőke – helyreállítása.

A bizalmi tőke szerepével kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adózói minősítése lehet jó példa. A piaci szereplők érdekeltek abban, hogy „megbízható adózó” kategóriába tartozzanak, törekszenek rá, s egyúttal visszaigazolást is nyer számukra a korábbi, akár több évtizedes gyakorlatuk helyessége, miszerint nem az adóelkerülésre építették cégstratégiájukat. Elengedhetetlen azon attitűd feloldására való törekvés, hogy a piaci szereplők az államra ne mint „leküzdendő ellenfélre” tekintsenek. Időszerűvé vált a vállalkozások korábbinál radikálisabb és gyorsabb ütemű, termelékenység- és hatékonyságfókuszú megújulása.

Meddig tart a fellendülés?

Kulcsfontosságú, hogy a gazdaságpolitika helyesen használt eszköztárával, a fiskális és a monetáris politika (mint két fő gazdaságpolitikai ág) megfelelő összhangjával, a gazdaság strukturális növekedési képességét is javító reformprogramokkal a fellendülés időszaka hosszúra nyújtható. Fontos kiemelni a foglalkoztatáspolitika eredményességének szükségességét, hiszen a termelékenység és a munkaerőpiaci folyamatok már középtávon sem elszakíthatók egymástól. Tényszerű, hogy az állam (mint szabályozó és tőketulajdonos) és a tőkepiaci szereplők kiegyensúlyozott együttműködése a tartósan fenntartható növekedés alapfeltétele, jóllehet e kultúra Magyarországon csak részben alakult ki. Fejlettebb gazdaságokban, például Nyugat-Európában, a nagy vállalati múlttal, hagyománnyal rendelkező vállalatokkal, valamint a gazdaság igényeit értő és figyelembe vevő gazdaságpolitikai együttműködéssel jellemezhető országokban ez már általános gyakorlat (pl. Ausztria, Németország).

Mit tehet mindezért a jegybank?

Monetáris politikai értelemben a jegybank az ár­stabilitás fenntartása – mint elsődleges jegybanki cél – megvalósításával támogathatja a kiszámítható makrogazdasági környezetet és a gazdaság fenntartható növekedését. Ehhez a monetáris tanács döntésével összhangban a historikusan alacsony kamatkörnyezet tartós fenntartása szükséges. Elsődleges célja mellett a jegybank a pénzügyi stabilitás megőrzése felett is őrködik, miközben árstabilitási céljának veszélyeztetése nélkül a lépéseivel támogathatja a kormány gazdaságpolitikáját. Csakis egy stabil és versenyképes hazai pénzügyi közvetítőrendszer tudja a finanszírozási forrásokat a termelékenységnövekedés szempontjából legoptimálisabban felhasználó ágazatok és vállalatok irányába csatornázni. Így minden lépés, mellyel a jegybank segíti a pénzügyi rendszer stabilitását és versenyképességének javítását, a gazdaság hosszú távú növekedési képességét is emeli. Az innovatív és proaktív szemlélet – ahogy azt 2013 óta már láthatjuk – a jegybank jövőbeli döntéseiben továbbra is meghatározó marad.