Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amelynek révén a kabinet újabb 2,4 milliárd forintot biztosít – egyszeri átcsoportosítás révén – a kereskedői POS-terminálok telepítési programjának újabb üteméhez. Ezzel összesen nagyjából 60 ezer POS telepítéséhez járulhat hozzá a nemzetgazdasági tárcához tartozó, a múlt év decemberében meghirdetett program.
A második ütem elindításának ténye ugyanakkor nem meglepő, hiszen a program folytatását már a múlt hónapban bejelentette Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. A kormány célja a modern elektronikus fizetési módok elterjedésének ösztönzésével – mondta el akkor az államtitkár – a hazai fizetési infrastruktúra modernizálása, a hazai vállalkozások versenyképességének növelése, továbbá a túl magas szintre emelkedett készpénzállomány csökkentése. Hornung Ágnes hozzátette, hogy a hazai fizetési rendszer korszerűsítési stratégiájának alapja a bankkártya-elfogadó hálózat bővítése, ami előfeltétele minden további, a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítését, illetve a gazdaság digitalizációjának elősegítését szolgáló lépésnek.
A kormányzat szerint a program folytatását részben az indokolta, hogy a szerződött partnerektől számos visszajelzés érkezett, hogy a program népszerűsége miatt a vállalt keretüket a vártnál gyorsabban ki fogják meríteni. Hornung Ágnes szerint az intézkedés fő haszonélvezői a és a kisebb forgalmú üzletek és a bolti vásárlók lesznek, előbbiek a kedvezményes díjnak köszönhetően, utóbbiak pedig mivel több helyen fizethetnek majd kártyával. A modern hazai pénzügyi infrastruktúra kiépítése emellett összhangban áll a Nemzeti Versenyképességi Tanács digitalizációt támogató ajánlásaival is, a fizetési rendszer modernizálása pedig érdemben képes hozzájárulni a hazai vállalkozások és általában a nemzetgazdaság egészének versenyképességéhez – érvelt az államtitkár.
Több az elektronikus fizetés
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2017 első negyedévének végén 112,7 ezer POS-terminál működött Magyarországon, 88 ezer kereskedőnél. Az elektronikus fizetési módok fejlődését jól mutatja, hogy csak az első negyedévben 944 milliárd forint értékben hajtottak végre bankkártyás vásárlási tranzakciókat itthon, nagyjából 134 millió művelethez kapcsolódóan. A növekedés üteme igen figyelemre méltó: mind a vásárlási tranzakciók száma, mind értéke 25 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.