BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Egyre népszerűbb az online vásárlás

A futárcégek tavaly több mint 17 millió rendelés kézbesítésében működtek közre, ez a szám idén várhatóan 18-20 százalékkal emelkedik – ismertette a GKI Digital. | VG

Évente 60 milliárdot költünk mosószerre, öblítőre

Tavaly augusztus és idén július között a mosószerek kiskereskedelmi forgalma hét, az öblítőké hat százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, ezzel előbbi piaca 40, utóbbié pedig 20 milliárd forintra ugrott – közölte a Nielsen. A piackutató kiskereskedelmi indexében ezzel a háztartási vegyi áruk körében a mosószer vezet, az öblítő pedig a harmadik. A mosószerek közül a folyékony gélből fogy a legtöbb, több mint 33 millió liter, a hagyományos mosóporból csaknem 20 millió kilónyit adtak el. De látványosan nő a mosókapszulák forgalma is: 8 százalékos bővüléssel ért el 7 milliárdos eladást a termékcsoport. Az újdonságnak számító mosókendők piaca 32 százalékkal nőtt, a saját márkás mosószerekből viszont egyre kevesebb fogy, a teljes kategória 8 százaléka az övék. | VG

Csökkentik a CNG üzemanyag árát

Két budapesti töltőállomáson 335 forintra csökkentette a CNG árát a Nemzeti Közművek Zrt., így tíz forinttal olcsóbban tankolhatnak a sűrítettföldgáz-üzemű járművek tulajdonosai. Az év első felében a CNG hazai értékesítése az előző évihez képest 15 százalékkal nőtt, ami a CNG-s buszállomány növekedésének és a közforgalmú CNG-töltő állomások forgalombővülésének köszönhető. A speciális üzemanyagot használók az árcsökkentés miatt autóikkal átlagosan 1600-1800 forintból tudnak 100 kilométer távolságot megtenni, ez akár 15-20 százalékkal kedvezőbb a hagyományos üzemanyagokkal működő gépjárművekhez viszonyítva. Az Európai Gázautó-szövetség adatai szerint csaknem 1,3 millió földgázzal üzemelő jármű van az Európai Unió országaiban, ebből mintegy 10 ezer teherautó. | VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.