BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javít az alacsonyabb keresetűek bérén a MÁV

Több mint ezer MÁV-dolgozónak lesz vastagabb a boríték, a vasúttársaság ugyanis azoknak a munkavállalóknak a bérét emeli most meg, akiknek a fizetése mélyen az átlag alatt volt. A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) kiemelten fontos intézkedésnek tartja a régóta kritikus bérfeszültség rendezését, de további változási javaslataik vannak.

A januári béremelés ellenére folyamatosan erősödött a feszültség jó néhány kiemelten fontos vasúti munkakörben, ezért a VSZ április óta azon munkálkodott, hogy a MÁV vezetése kezdje meg az átlagtól messze lemaradó fizetések felzárkóztatását. Ezt többek között a létszámhiány és a folyamatos elvándorlás miatt is sürgették, ezért különösen fontos eredményként tekintenek a mostani lépésre.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke kiemelte: ezernél több vasutas kap több ezer forinttal magasabb alapbért júliusig, illetve januárig visszamenőleg. A szakszervezet emellett elérte, hogy a cégvezetés felülvizsgálja néhány munkakör besorolását, hogy több dolgozó magasabb bérkategóriába kerülhessen. A vasúttól az elkövetkező egy évben csaknem ezren készülnek nyugdíjba vonulni. A szakszervezetek évek óta hangoztatott vészjelzései hatására egyebek között át fogják értékelni a túlzóan szigorú vizsgáztatási rendszert – amelyen még a régiek közül is sokan elbuknak, az újak jelentős része pedig már rögtön az elején kiesik a rostán –, a munkaerő-toborzásban pedig anyagilag is érdekeltté tették a régi dolgozókat: 30 ezer forinttal jutalmazzák azt, aki új belépőt hoz a céghez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.