A nemzeti érdekekről, a kockázatok megoszlásáról, illetve a kkv-król szólt a visegrádi országok első Exporthitel és Biztosítási Konferenciája – mondta Urbán Zoltán, az Exim vezérigazgatója.
Mit várnak tőle, illetve mi az Exim célja az első Exporthitel és Biztosítási Konferenciával?
Célunk, hogy tovább erősítsük az együttműködést a V4-ek exportfinanszírozásért felelős bankjai és biztosítói között. Volt már olyan projektünk, ahol szlovák cég volt a fővállalkozó, magyar a beszállító, a projekt maga pedig Afrikában valósult meg, ehhez mi adtunk finanszírozási ajánlatot, a szlovák exportbankkal pedig megosztottuk a kockázatokat – ezt az irányt és együttműködést kívánjuk erősíteni. Mivel közös a gazdasági nyitottságunk, közösek a lehetőségeink is: a szlovák, a cseh, a lengyel és a magyar kisvállalkozó az exportpiacokon ugyanolyan nehézségekkel szembesül, és erre közös megoldások kellenek. Az exportpiacokon fontos a szakmai tudás, egy ilyen konferencián a négy ország meg tudja osztani a tapasztalatait, megoldási javaslatait. A tagok egyik fő fókusza a kkv-k támogatása, amit a magyar EXIM-stratégiában is kiemelten kezelünk.
Hogyan tudják támogatni ezeket a cégeket?
Az erősödő magyar cégek megjelennek az exportpiacokon, ahol nemcsak versenyezni fognak a szlovák, lengyel és cseh vállalatokkal, hanem együttműködni is. Ehhez szükség van pénzügyi háttérre, amit mi biztosítunk a négy országból – hol ketten, hol hárman. Ez azt jelenti, hogy egy adott exportpiacon ügyfeleinket támogatva nem egyedül jelenünk meg bankként, biztosítóként, hanem megtöbbszörözzük erőinket, ami óriási érték.
Milyen témákat vitatnak meg a konferencián?
Három fő téma van: a nemzeti érdek megfogalmazása az export terén, ideértve az exportfinanszírozás nemzetgazdaságra gyakorolt hatását, továbbá az együttműködés a kockázatos piacokon, illetve a kkv-k szerepe az exportban, hogy milyen eszközökkel támogatjuk a kisvállalkozásokat a bel- és külpiacokon. Ez egy szakmai konferencia azokkal a specialistákkal, akik az adott intézmény stratégiáját megalapozzák, termékeket, megoldásokat dolgoznak ki az exportáló vállalatoknak Bízom benne, hogy a rendezvényünk katalizátorként szolgál a V4-ek intézményeinek együttműködéséhez, és tovább erősíti országaink befolyását az exportfinanszírozási munkacsoportokban az EU-n és az OECD-n belül is. Már tervezzük a következő konferenciát, amely Pozsonyban lesz, hiszen Szlovákia a V4 következő soros elnöke. Ott téma lesz a digitalizáció is, ami nemcsak arról szól, hogyan lehet magát az exporttevékenységet digitális platformra terelni, hanem arról is, hogyan tudják az exporthitelező bankok, biztosítók digitalizálni a termékeiket. Szakértőink esettanulmányokon keresztül vitatják meg, hogyan lehet az orosz, ukrán, belorusz és nyugat-balkáni piacokra exportálni.
Pozsony következik
Az EXIM vezérigazgatója, Urbán Zoltán (jobbra) jelképesen egy Puskás futball-labda kíséretében átadta a stafétát a következő szervezőnek, Szlovákiának. A szlovák EXIM Bank vezérigazgatója, Dusan Keketi megköszönte, egyúttal örömmel fogadta el a felkérést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.