BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Talán lesz légkondi az M3-as metrón

Az M3-as metró szerelvényeit felújító céggel szembeni, több mint 2,5 milliárd forintos kötbérigényből lehet forrás a szerelvények légkondicionálókkal való felszerelésére és a metróvonal állomásainak további akadálymentesítésére – mondta Tarlós István főpolgármester a pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. (A BKV korábban lapunknak a klímák utólagos beszereléséről úgy nyilatkozott, hogy a szerződés ennek a lehetőségéről nem rendelkezik.) Eddig tizenhárom felújított metrószerelvény érkezett meg Magyarországra, ebből tizenegynek van engedélye utasforgalom lebonyolítására, és július 19. óta ezek a szerelvények részt is vesznek a forgalomban. Szeptemberben a fennmaradó két szerelvény is forgalomba áll. A főpolgármester kiemelte, hogy a projekt korábban felhalmozódott csúszása nyolc hétre csökkent, ami 2018 első negyedévére ledolgozható, vagyis tartható az eredeti átadási határidő.

Tehát lehet, hogy mégis szerelnek klímaberendezést az M3-as felújítás alatt álló szerelvényeibe, de közben éppen az M3-as metró felújításának esik áldozatául az 1-es villamos északi meghosszabbítása a Vörösvári úti végállomástól Óbuda széléig. A villamos ott kapcsolódott volna az esztergomi vasútvonalhoz. A főpolgármester közölte, hogy a metrófelújítás többletköltségei miatt a javaslatára „elengedték” a külső Bécsi úti villamosvonal 12 milliárd forintból tervezett fejlesztését.

Az M3-as felújítására eredetileg 125 milliárd forintot szántak uniós forrásból, az összeget később 137,5 milliárd forintra emelték. A többletet abból a 26 milliárdból csoportosították át, amelyből megépült az újpalotai villamos nyomvonala. Időközben kiderült, hogy a megemelt keret sem fedi a költségeket, ezért lesz szükség további forrásokra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.