Csak a Mol számára indult jól az ősz a börzén
Új történelmi csúcsra futott a BUX, de csökkent a Budapesti Értéktőzsde forgalma szeptemberben. Az index új rekordja 38 387 pont, ám a hónapot végül csak 37 290 ponton zárta. Az első őszi hónap forgalma meghaladta a 190 milliárd forintot, ami bő 10 százalékos visszaesés augusztushoz képest, de 15 százalékos bővülés tavaly szeptemberhez viszonyítva.
A napi átlagforgalom 9,1 milliárd forint volt.
A hónap legfontosabb eseménye a Mol részvényfelaprózása volt: az olajipari papírokat nyolcadolták a börzén. A kisebb, 125 forintos névértékű részvényekkel való kereskedés enyhe technikai zavarral indult, nem vezették át az új záróárfolyamot a rendszeren, de ettől eltekintve problémamentes volt az átállás.
A vezető papírok nem zártak jó hónapot, csak a Mol tudott emelkedni: az olajpapírok is csak 0,8 százalékkal drágultak augusztus végéhez képest. Az OTP jegyzése 5,3 százalékkal esett, a Richter kurzusa 2, a Magyar Telekomé 1,6 százalékkal csökkent szeptemberben. A prémiumkategóriába tartozó kisebb részvények közül az Appeninn szerepelt a legjobban több mint 23 százalékos emelkedéssel, a PannEnergy 13, az FHB pedig 3,9 százalékos drágulással követi. A standardkategóriában az Altera 74 százalékos árfolyam-emelkedéssel vezet, de a NordTelekom 43 százaléka is kimagasló eredmény.
A szolgáltatók rangsorában a Concorde Értékpapír Zrt. végzett az élen 91 milliárd forintos forgalommal, második helyre érkezett 81 milliárd forintjával a Wood & Company Financial Services. A dobogó harmadik fokára az Equilor Befektetési Zrt. lépett fel 50 milliárd forintos forgalommal. A brókercég az idén először előzte meg az Erstét.


