A 2017-es pénzügyi év harmadik negyedévében 14 százalékos növekedéssel 10,38 milliárd eurós bevételt ért el az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton luxuscikkeket gyártó vállalat. A tisztított növekedés 12 százalékos volt, az elemzők csak 9 százalékot vártak. Az első kilenc hónapban elért 30,01 milliárd eurós bevétel szintén 14 százalékos bővülésnek felel meg.
Európában 12, Japánban 11, Ázsia többi részében 19, az Egyesült Államokban 7 százalékkal nőttek a cég bevételei. A divatcikkek és bőráruk, valamint a parfümök és kozmetikumok területén 14, az órák és ékszerek kategóriájában 13 százalékos növekedést ért el. Borokból és röviditalokból 8 százalékkal több bevételre tett szert az LVMH. A cég a pénzügyi évek első és harmadik negyedéveiről csak bevételi adatokat közöl, teljes gyorsjelentéseket félévkor és év végén szokott közzétenni.
Az LVMH árfolyamának jót tettek a várakozásokat felülmúló számok, tegnap 238,85 eurón is kötöttek üzletet, ami már nagyon közel van a május elején napközben elért 239,65 eurós rekordhoz. Az LVMH célárátlaga 242,87 euró a Reuters által készített elemzői konszenzus szerint, az ajánlás vétel. A tegnapi felülvizsgálatok döntő többsége a korábbinál magasabb célárat hozott. Idén 30,5 százalékkal drágult az LVMH.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.