Kínában a bankok a szakértők által vártnál jóval több új hitelt helyeztek ki szeptemberben. A kínai jegybank szombaton azt közölte, hogy a bankok 1,270 ezermilliárd jüan (193,05 milliárd dollár) új hitelt folyósítottak a múlt hónapban. Ez meghaladta az augusztusi 1,090 ezermilliárd jüant, és ugyancsak felülmúlta a szakértők által várt 1,1 ezermilliárd jüant. A lakosságnak nyújtott, jórészt jelzáloghitelek összege 734,9 milliárd jüanra emelkedett az augusztusi 663,5 milliárd jüanról. A múlt hónapban a lakossági hitelezés aránya a teljes banki hitelfolyósításon belül 58 százalékra mérséklődött az augusztusi 61 százalékról. Az augusztusi után a szeptemberi adat is kellemetlen meglepetés a jegybanknak, miután a kormánnyal együtt számos agresszív intézkedést hozott azzal a céllal, hogy megfékezze az elmúlt években gyorsan bővülő hitelezést, ami már-már a kínai pénzügyi stabilitást veszélyezteti, de úgy tűnik, mindez kevés volt.
A kínai bankok tavaly rekordértékű, 12,65 ezermilliárd jüan új hitelt nyújtottak. Ezen belül 4,8 ezermilliárd jüan értékben adtak ki új jelzáloghitelt magánszemélyeknek, ami éves szinten 35 százalékos növekedésnek számít. A Fitch Ratings hitelminősítő nemrég figyelmeztetett arra, hogy a jelzáloghitel-állomány növekedése további kockázatokat jelent a bankszektor számára.
Továbbiak a 11-es oldalon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.