BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdekli a Rosznyeftet a horvát olajtársaság

Nyitott a Mol arra, hogy eladja részesedését a horvát INA-ban – közölte tegnap Kara Pál. A Mol csoport jogi igazgatója a köztelevíziónak azt mondta: az esetleges akvizícióig a magyar olajvállalat a legjobb tudása szerint üzemelteti az INA-t. A jogi igazgató vélhetően Igor Secin, a Rosznyeft vezérigazgatójának szavaira reagált, aki hét végén kijelentette: komolyan érdeklődnek az INA iránt, kivásárolnák belőle a Molt. Secin egy horvát lapnak hangsúlyozta: keresik a hatékony beruházásokat a régióban. Szerinte az INA mindkét finomítója, a sziszeki és a fiumei is modernizációra szorul, de hatékonnyá lehet őket tenni, és fontos szerepet kaphatnak az európai kőolaj-feldolgozásban.

Senkinek sem érdeke, hogy az INA a Rosznyefté legyen – mondta a Világgazdaságnak Pletser Tamás. Az Erste Befektetési Zrt. olajipari elemzője hangsúlyozta: a Mol erős vetélytársat kapna a régióban, a horvát kormány pedig egy olyan partnert, amelynek érdekérvényesítő és lobbiereje nagyobb a magyar olajvállalaténál. A Rosznyeft talán azért járna jól, mert már erős beszállítói körrel rendelkezik a térségben, de az INA finomítói kapacitása napi 40 ezer hordó, ami nagyon kevés. Pletser szerint a sziszeki finomítót be kell zárni, annyira kicsi, hogy nem éri meg fenntartani, a fiumeit pedig jelentősen modernizálni kell. Az elemző szerint az INA legalább 1-2 milliárd dolláros beruházást igényel. Hozzátette azt is, hogy a szakmai vita erős nacionalista felhangot kapott Horvátországban, egy olajipari vállalat pedig egy ilyen kicsi cégért nem fog „a nyakába venni” egy politikailag ennyire felfűtött közeget.

Pletser szerint az sem opció, hogy a horvát állam visszavásárolja az INA-t. A Mol kétmilliárd dollár körüli összegért vélhetően megválna a cégtől, de a horvátoknak nincs ennyi pénzük – magyarázta a szakértő. Emlékeztetett: a genfi bíróság ítéletével lezárult az INA-ügy fő része, de hátravan még egy washingtoni bírósági ítélet is a Molt ért veszteségekről, ezen pedig több százmillió eurós kártérítést remélhet a magyar olajcég. Pletser szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy állandósul a patthelyzet a Mol és a kormány között, az INA eközben még jobban leértékelődik, majd Horvátország nagyon olcsón visszavásárolja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.