BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazdasági korszakzáró

2010 óta több mint háromezermilliárd forint maradt a magyar családoknál – mondta Orbán Viktor kormányfő a Figyelő Top200 gálán. A hazai vállalkozók és az itt dolgozó vállalatok vezetői derekasan kivették részüket mindabból, ami 2010 után történt – jelentette ki Orbán Viktor. Miután 2010-ben a kudarcra nagyobb esély volt, mint a sikerre, „akik akkor mellénk álltak, aligha számításból tették ezt”. Orbán arra is visszaemlékezett, hogy „bár szívták a fogukat, de mégiscsak a kormány mellé álltak a bankok, és befizették a bankadójukat, az ország mellé álltak a nagy nemzetközi és magyar cégek, és befizették a különadóikat, és a kis- és középvállalkozások is vállalták azt, amit akkor vállalni kellett”. Így juthattunk el oda, hogy tavaly már adócsökkentéseket tartalmazó szövetségeket lehetett kötni a vállalkozókkal – tette hozzá. A monetáris fordulat, a jegybanki kamatcsökkentések és a monetáris kondíciók tartós lazításának köszönhetően 2013 óta 1600 milliárd forint, ebből csak 2017-ben 600 milliárd forint kamatmegtakarítása keletkezett az államnak – mondta korábban Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Top200 gazdasági konferencián. Most a versenyképességi fordulaton van a sor az ország felzárkóztatása érdekében – fűzte hozzá a jegybankelnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.