Gyorsjelentés |
Csalódást okozott a DB
H. B. | Bár több mint a duplájára, 647 millió euróra növelte nettó nyereségét a Deutsche Bank a harmadik negyedévben, a befektetők mégsem lehetnek elégedettek. A kereskedési bevételek 30 százalékkal estek, ez pedig kétszer akkora csökkenés, mint amekkora a hitelintézet amerikai versenytársainak jelentésében szerepelt – írja a Bloomberg. Ráadásul az összbevételek 10 százalékkal 6,78 milliárd euróra estek.
John Cryan vezérigazgató márciusban hirdette meg a Deutsche Bank új stratégiáját, sikerült pontot tennie a peres ügyek végére, csökkentette a kockázatot az értékpapírrészlegnél, és friss tőkét is hozott, az elpártolt ügyfeleket azonban nem sikerült visszaszereznie.
A zsugorodó bevételek láttán a befektetők azonnal szórni kezdték a részvényeiket, a Deutsche Bank árfolyama tegnap nyitás után 2,7 százalékot esett, ezzel az idén több mint 7 százalékos mínuszba került a papír. Korábban a Bloombergnek a bank nagyrészvényesei közül három is úgy nyilatkozott, ha nem következik fordulat, megvonják a támogatásukat Cryantól.
Söripar |
Viharvert InBev-jelentés
K. B. | Az Anheuser-Busch InBev az Amerikát sújtó hurrikánokat okolta harmadik negyedéves nyereségének megcsapolásáért. A világ első számú gyártója globálisan másfél százalékkal kevesebb sört értékesített, és főleg Észak-Amerikában estek vissza az eladásai. Ott az EBITDA 0,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, pedig az már a tavaly felvásárolt SABMiller adatait is tartalmazza. A viharok 2 százalékpontnyi érvágást jelenthettek az AB InBev profitján. A belga-brazil sörgyártó EBITDA-ja csoportszinten 13,8 százalékkal 5,73 milliárd dollárra nőtt, minimálisan elmaradva a Reuters 5,76 milliárd dollárról szóló konszenzusától.
Az árfolyam 2 százalék feletti eséssel reagált az AB InBev jelentésére. Kevésnek bizonyult, hogy a cég 2,8-ről 3,2 milliárd dollárra emelte a fúzió révén a folyó üzleti évben elérhető megtakarításait, hiszen a cégnek máig nem sikerült megoldást találnia arra, hogy a legfontosabb, észak-amerikai piacán a legnagyobb forgalmú márkái, a Budweiser és a Bud Light iránti keresletcsökkenést megfordítsa. Ehhez az olyan kampányok, mint a Bud felirat Americára való átmeneti átkeresztelése a tavalyi elnökválasztás előtt, elégtelennek bizonyultak az olcsóbb, de minőségi sörökkel folytatott versenyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.