BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsáv

Biztosításból fedezik a temetést a magyarok

Több mint 30 százalékkal nőtt egy év alatt a haláleseti életbiztosítások száma Magyarországon, a teljes hazai szerződéses állomány mára meghaladja a félmilliót. Az elsősorban kegyeleti célok – például hagyatéki, temetési költségek – fedezésére használt biztosítások terjedését a törvényi szabályozás is segíti azzal, hogy a biztosítási összeg nem része a hagyatéki vagyonnak, ezért az a haláleset után akár néhány napon belül hozzáférhető. A biztosítási forma egyébként nem a legidősebbek, hanem nyugdíj előtt álló, 55 és 65 év közöttiek körében a legnépszerűbb, egy felmérés alapján pedig a legtöbben 470 ezer és 500 ezer forint közé teszik elhalálozásuk költségeit – írja beszámolójában a 4Life Direct biztosításközvetítő. | h. b.

Összeolvadnak a szlovák VIG-leányok

Az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) egyesíti két társaságát Szlovákiában: a Poistovna Slovenskej sporitelne biztosító 2018. április 1-jével a Kooperativa biztosítótársaságba integrálódik. „A Szlovákiában végzett számítások alapján az ügyfeleknek, a banknak és a biztosítónak is úgy tudjuk a legnagyobb hasznot hozni, ha a két társaság erőforrásait és kompetenciáit egyesítjük. A nem élet üzletág tervezett fejlesztése mellett további indok a két társaság egyesítésére, hogy a Kooperativa biztosító rendelkezik kompozit biztosítói licenccel” – mondja Elisabeth Stadler, a VIG igazgatóságának elnöke. Áprilisban hasonló lépést jelentett be a VIG a magyarországi piacon működő három biztosítójával kapcsolatban: várhatóan szintén 2018. április 1-jével egyesíti működését az Erste Biztosító, az Union Biztosító és a Vienna Life Biztosító. Az egyesülés után a társaság Union néven működik tovább. | VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.