Jövőre több pénz jut
a helyhatóságoknak
Magyarország jövő évi költségvetése megnyugtatóan biztosítja, hogy az önkormányzatok emelkedő színvonalon láthassák el feladatukat – jelentette ki a NGM helyettes államtitkára. Az ideinél bő 10 százalékkal több, mintegy 705 milliárd forint állami költségvetési támogatásra számíthatnak. | VG
Módosulhat a kampánytörvény
Napirendre kerülhet az Országgyűlésben a kampányfinanszírozási törvény módosítása, amelyben hasznosulhatnak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi ellenőrzési megállapításai. Mint a szervezet emlékeztet, a 2014-es országgyűlési választás a korábbiakhoz képest új lebonyolítási és finanszírozási rendszerben zajlott. Az ellenőrzési lehetőségek bővülésével az ÁSZ több törvénytelenséget, szabálytalanságot is feltárt, elsősorban a kérelemre ellenőrzött, mandátumot nem szerző pártok esetében. Számos feljelentést is tett, továbbá felhívta az Országgyűlés és a jogalkotók figyelmét a tapasztalt szabálytalanságokra. E figyelemfelhívásai hasznosulhatnak a törvénymódosítási kezdeményezésében, amely szerint az állami támogatás visszafizetésének felelősségét is szabályoznák. | VG
A kormány kiemelten figyel a közétkeztetésre
Kiemelt figyelmet fordít a kormány a közétkeztetés területére. Az elmúlt két évben több, a közétkeztetést ellenőrző és ösztönző program is elindult. | VG
Naponta
1,5-2
millió magyar ember életét befolyásolja ez
a szolgáltatási forma
Bővülne a kilakoltatási moratórium
Április 30-ig meghosszabbítanák a kilakoltatási moratóriumot, a törvényjavaslat értelmében november 15-től április 30-ig tartana a tilalom. Ezzel másfél hónappal bővülne a jelenleg december 1-jétől március 31-ig tartó időszak. A változtatás célja a javaslat indoklása szerint, hogy a lakóingatlanukat elveszítő adósok – illetve az önkormányzat jegyzője – számára a lakhatás biztosítására több idő álljon rendelkezésre. A rendelkezést a hatálybalépése napján folyamatban lévő végrehajtási eljárásoknál is alkalmazni kell abban az esetben, ha a lakóingatlanok kiürítésére a módosítás hatálybalépésének napján még nem került sor. A mihamarabbi alkalmazhatóság érdekében a törvényjavaslat a kihirdetését követő napon hatályba lépne – olvasható az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatban. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.