BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

hírsor 4

Parragh a bérek helyett a fogyasztást adóztatná

A jól képzett munkaerő megtartása miatt fontos, hogy a minimálbér

8 százalékkal, a szakmunkásbér-minimum pedig 12 százalékkal nő jövőre – mondta Parragh László,

a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Kiemelte: továbbra is arra kell törekedni, hogy a bérek helyett a fogyasztást adóztassa a magyar állam. A járulékcsökkentésből származó többletforrást a cégeknél kell hagyni, hogy technológiát fejleszthessenek, és javíthassák a versenyképességüket. | VG

Csúszik a vastagbélszűrések bevezetése

A jövő év elején indul az országos vastagbélszűrési program, most kezdődnek az online tanfolyamok az orvosoknak és a nővéreknek – mondta lapunknak Selmeczi Kamill, a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségének elnöke. Korábban arról volt szó, hogy a harmadik népegészségügyi szűrőprogram a háziorvosoknál és a hét országos centrumban már idén nyáron elindul. Az unió által finanszírozott szűrőprogramra 7 milliárd forint áll rendelkezésre, a csatlakozó háziorvosok pluszfinanszírozást kapnak, betegenként ezer forintot. Vastagbéldaganatot évente tízezer embernél diagnosztizálnak, ötezren bele is halnak, a program bevezetésével 10 százalékkal csökkenhet a betegek száma. Eddig két átfogó egészségügyi szűrőprogramot vezettek be Magyarországon:

az emlő- és a méhnyakrákszűrést. | k. r.

Az Otthon melege programban

1,5

milliárd forintnyi kazáncsere-támogatásról döntöttek

Felfüggesztették az élelmiszeripari európai uniós pályázatot

Péntektől ideiglenesen nem fogadnak be kérelmeket az Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel című pályázatra a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban. Az irányító hatóság szerint a felfüggesztés nincs összefüggésben a pénzügyi keret fogyásával, csupán a pályázat szakmai tartalmát módosítják. Néhány hete még arról szóltak

a hírek, hogy a 100 milliárd forintos keret – amelyből 50 milliárd vissza nem térítendő, 50 milliárd pedig visszatérítendő forrás – felére érkeztek igények, sok cég egyelőre kivár. A hatóság szerint a kérelmet a módosítás előtti feltételekkel benyújtó pályázó nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe azzal szemben, aki a módosított feltételeknek megfelelően jelentkezett. | VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.