A Moody’s és a Fitch is kedvező fordulatként értékelte, hogy az indiai kormány 32 milliárd dollárral kisegíti az állami bankokat – írja a Bloomberg. A tervek szerint a feltőkésítéshez az állam 20,7 milliárd dollárt kötvénykibocsátásból, 11,7 milliárdot pedig a költségvetésből és a bankok saját befektetőitől von be. Narendra Modi miniszterelnök azt reméli, az intézkedéssel élénkítik a pénzáramlást, elősegítik a gazdasági növekedést és serkentik a befektetéseket, miközben kedvezően lazulhatnak a hitelfeltételek. A Goldman Sachs és az ING bank elemzői mindenesetre egyetértenek abban, hogy a feltőkésítés az indiai rúpia megerősödését hozhatja magával a jövő évben.
Az indiai kormány bejelentése nem váratlan lépés, miután a helyi bankok hatalmas nem teljesítő hitelállományt halmoztak fel, így nem tudnak hitelezni, ami pedig visszafogja a gazdasági növekedést. Ezt a csapdahelyzetet számolnák fel a 32 milliárd dolláros tőkeinjekcióval. A Credit Suisse adatai szerint India nem teljesítő hitelállományának több mint 90 százaléka az állami bankokhoz köthető.
Elemzők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a feltőkésítés a remélt előrelépés mellett kockázatokat is rejt. Gyengíti India gazdasági pozícióját, ráadásul a kormány növekedésösztönző lehetőségei is nagymértékben behatároltak amiatt, hogy már a pénzügyi év első öt hónapjában felhasználták az egész idei költségvetési hiánycél 96 százalékát. A gazdaság pedig hároméves mélypontra került a második negyedévben, miután éves összevetésben csupán 5,7 százalékkal bővült. A lassulásban sok elemző szerint szerepet játszott az is, hogy a cégek és a kiskereskedők csökkentették árukészleteiket az új adórendszer július 1-jei bevezetése előtt. Ráadásul a Goldman Sachs szerint könnyen megtörténhet, hogy az indiai jegybank a piaci várakozásoknál előbbre hozza majd a kamatemelést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.