Közel 7 milliárd forintból új egészségügyi szakrendelő épül az Egészséges Budapest program keretében a főváros II. kerületében – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a kerület országgyűlési képviselője. Az építkezés 2018 közepén indul, a rendelőintézet 2020-ra készülhet el. Az integrált szakellátást az indokolja, hogy a kerületben 28 egészségügyi szakterületen, hat különálló telephelyen biztosítják a betegek számára az alapellátást.
„A beruházást a II. kerületi önkormányzat kiemelten kezeli – mondta Láng Zsolt polgármester. – Ma már építési engedély is van a Frankel Leó utca 80–82. alatti üres terület beépítésére. A új szakrendelőben több mint 83 ezer ember járóbeteg-ellátása valósul majd meg. A kerület a rendelő megvalósításához a felszabaduló ingatlanok ellenértékével járult hozzá.” A 7500 négyzetméteres rendelőintézetben a legmodernebb képalkotó diagnosztikai berendezések és egynapos sebészet is helyet kap. „A járóbeteg-szakrendelők nagymértékben képesek tehermentesíteni a kórházakat, és gyorsítani az ottani betegellátást, sőt azt még hatékonyabbá is teszik” – mondta a budai oldal egészségügyi fejlesztéséről Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa. Hozzátette, hogy a Frankel Leó utcai rendelőintézet tehermentesíti majd a Szent János kórház járóbeteg-ellátását is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.