A Telenor Magyarország bevétele 4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami leginkább az egy előfizetőre jutó átlagos bevétel (ARPU) és a havidíjas előfizetések növekedésének köszönhető, illetve annak, hogy a havidíjas ügyfelek egyre több szolgáltatást vesznek igénybe – közölte anyavállalata honlapján szerdán a Telenor. A magyarországi vállalat teljes bevétele július–szeptemberben 1,195 milliárd norvég korona volt, míg 2016 ugyanezen időszakában 1,124 milliárd (1 norvég korona mintegy 32,8 forint). A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) a harmadik negyedévben 415 millió koronát ért el, egy évvel korábban pedig 389 milliót.
Az idei első háromnegyed évben a bevétel 3,397 milliárd korona volt, egy évvel korábban pedig 3,342 milliárd. Az EBITDA az idei hasonló időszakban 1,161 milliárd koronát ért el, míg tavaly 1,075 milliárdot. Az üzemi profit július–szeptemberben 289 millió korona volt, az egy évvel korábbi 239 millió koronával szemben. Az első háromnegyed évben a profit 760 millió koronát ért el, szemben a tavalyi 602 millióval. Az adatok szerint idén a harmadik negyedévben az előfizetéses szolgáltatásokból származó bevételek 1,024 milliárd norvég koronára emelkedtek az előző év azonos időszaki 972 millió koronához képest. A mobilszolgáltatásokból származó bevétel 1,057 milliárd korona volt, míg 2016 ugyanezen időszakában 996 millió. A nem mobilszolgáltatásokból származó bevételek is növekedtek: ez 2017 harmadik negyedévében 138 millió koronára rúgott, 2016 hasonló hónapjaiban pedig 128 millióra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.